Egy Down-szindrómás kislány örökbefogadásának szívmelengető története

A kicsi Anna érkezésével nem csak új otthonába, hanem Csilla és Laci szívébe is azonnal beköltözött. A bájos Down-szindrómás lányka története az NLCafé.hu jóvoltából elevenedik most meg.

A nehézségek

Megismerkedésük szerelem volt első látásra, nem is tagadja a mosolygós pár, ahogyan azt sem, hogy egymásra találásuk másnapján már be is indult a közös gyermek tervezése. Sajnos azonban ez Csilla esetében nem volt olyan egyszerű, mivel tizenöt éves korában egy operáció következményeként begyulladt a petefészke.

Orvosai akkor azt közölték vele, nem lehet gyermeke.

Ennek ellenére többször megfogant, sajnálatos módon ezek a korai terhességek mind vetéléssel végződtek. Csilla már egy párt alkotott Lacival, amikor mindez újból megtörtént.

Nagyon elkeseredett, depresszióba esett, és neheztelt mindenkire, aki várandós volt. Mint elmondta, sorra születtek a csöppségek a környezetében, és neki már lélekgyógyász segítségét kellett kérnie, hogy fel tudja dolgozni, nem lehet anya.

“Pszichológushoz kezdtem járni, ahol körvonalazódott, hogy teljesen természetes, ha mérges vagyok, és utálatot érzek azokkal szemben, akiknek sikerült. Évekig jártam terápiára, sokat segített.”

Megszületik a gondolat: örökbefogadás

Idővel képesek lettek feldolgozni a súlyos csalódást, mivel szerelmük mindennél erősebb köteléket jelentett számukra, Csilla pedig felhozta az örökbefogadás lehetőségét, mert nem tudott volna egy kis lurkó nélkül élni. Laci nem is habozott sokáig, így meghozták életük legjobb döntését: belevágtak az adoptálásba. Bár korábban szó volt arról, hogy megpróbálkoznak  lombikkal, Csilla a környezetében tapasztaltak miatt ezt szinte azonnal elvetette.

„Miután megbeszéltük, hogy örökbe szeretnénk fogadni egy gyermeket, én azt is felvetettem Lacinak, hogy fogadjunk örökbe Down-szindrómás babát. Szociális segítőként dolgozva mindig is beteg vagy sérült gyerekekkel voltam körülvéve, köztük több downossal is. Nagyon szerettem őket, csupa szív és lélek emberek. Nem is nevezném ezt betegségnek, inkább valamiféle áldás. Ezek az emberek csordultig vannak szeretettel, és az életük arról szól, hogy ezt kimutassák, átadják másoknak.”

Így hamarosan férjével az örökbefogadási eljárás rögös útjára léptek. Másnap – idén januárban – már fel is hívták a TEGYESZT-t (Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat):

“Annyiban voltunk mások, mint a többi örökbefogadásra váró pár, hogy mi elég hamar megtudtuk, már vár ránk egy kislány. Először csak annyit mondtak róla, hogy szőke és kétéves. Később kiderült hogy 5 éves, de mit sem érdekelt minket az a pár nap különbség” – meséli boldogan.

Persze azért nem volt ilyen egyszerű a procedúra, mivelhogy pont lecsúsztak az ilyenkor kötelezően elvégzendő tanfolyamról. De addig sem álltak le egy pillanatra sem:

“Lacival berendeztük a kis szobáját. Megvettük neki a kiságyat, játékokat, babákat, plüssöket, feldíszítettük a falat, hogy mire hazaér, egy királynői lakosztály fogadja.” – teszi hozzá Csilla.

Bár a bürokrácia malmai továbbra is lassan őröltek, tavaszra már elvégezték az elengedhetetlen kurzust is, és kézhez kapták a nyilatkozatot, így örökbefogadó szülők lettek. 

A nagy találkozás

Már másnap találkozhattak Annával, igaz először csak távolról nézhették a leánykát:

“A barátkozás első lépése az úgynevezett rápillantás. Ez volt a legnehezebb az egészben. Megmutatták nekünk azt a kis tündérlányt, de nem szólhattunk neki, csak messziről néztük a jövendőbeli gyermekünket. Megláttam, és tudtam, hogy ő álmaim kislánya.”

A második, valódi találkozásuk már az otthont kertjében zajlott másnap, ekkor már pár órát együtt is tölthettek. 

Laci azért elmondta, akadt némi nehézség az intézettel kapcsolatban, ahol Anna élt. Az intézmény munkatársai nem igazán voltak készségesek, előfordult, hogy egész nap a kislány kiadására vártak. De volt, amikor nem lehettek bent a fürdetésnél, etetésnél sem. Viszont a TEGYESZ ügyintézője végig nagyon sokat segített nekik.

„Van egy videónk, de azt sajnos nem mutathatom meg, mert ott felismerhető a nevelőotthon, ahol Anna szalad felénk tárt karokkal. Ezt a harmadik találkozásunknál vettük fel. Nagyon hamar megszerettük egymást, és egyre nehezebb volt a nap végén elengedni őt. Álmatlan éjszakák követték egymást. ”

Hazaérkezés

Végül elérkezett a várva várt nap: augusztus 3-án hozhatták haza Annát. Csilla szinte semmit sem aludt előző éjjel. Reggel szóltak a TEGYESZ-től, hogy az otthonból fognak jelezni, mikor mehetnek érte. Aztán végül kora délután érkezett a hívás, így az újdonsült anya, és az akkor már nagymama hozták el a kis ötévest.

Csilla olyan eufóriában volt, hogy az ezt követő órák teljesen kiestek emlékezetéből. A kislány ahogy hazaérkezett, szinte azonnal otthonosan kezdett el mozogni, egyből magáénak érezve a házat. Mióta náluk van, óriási változáson ment keresztül.

Évekkel ezelőtt, Csilla álmában már ott állt Anna az ágya mellett, és amikor először pillantotta meg a valóságban, alig hitt a szemének. A kicsi szűk két hónapja van velük, de azóta már egy igazi családdá kovácsolódtak össze, melynek kimozdíthatatlan középpontjában ott áll az örökké vidám, és bármilyen szeleburdiságra kapható szőke kislány, aki mindennap újra és újra bearanyozza a szívüket.