Durván megemelkedik a pálinka ára

Startlap - Startlap
A Pálinka Nemzeti Tanács szerint az állam is több milliárd bevételtől fog elesni.

Ezer forinttal kerülhet többe 2019-ben egy üveg pálinka a Pálinka Nemzeti Tanács szerint, mivel jövőre a 20 százalékkal megemelt népegészségügyi termékadó hatálya alá kerül ez a népszerű ital – írja az infostart.hu. A szervezet elnöke szerint az állam akár 4 milliárd forint bevételtől eshet el a változás miatt.

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke elmondta: egy üveg 40-45 fok feletti pálinka után 550 forint plusz áfát kell majd befizetni az eddigi adómértékeken kívül. Az, hogy a boltban egy üveg pálinka mennyibe kerül majd, sok mindentől függ, ugyanis az italt sújtó új adó mellett az áfával és a jövedéki adóval is számolni kell. Nagykereskedelmi áron 4700 forintra emelkedik egy fél literes pálinka ára a jelenlegi 4000 forintról, a kiskereskedelmi ár pedig minimum 1000 forinttal fog nőni.

A gyümölcs nagyon drága volt az utóbbi években – a mostani évre nem annyira igaz – a barackon kívül a többi gyümölcsből viszonylag sokat lehetne vásárolni, de nem nagyon mernek a termelők ezek után vásárolni, mert nem fogják tudni értékesíteni a terméküket

– fejtette ki Mihályi László, aki szerint az alapanyagok ára és a versenytársak miatt a megemelt termékadóval együtt nagyon nehéz helyzetbe fog kerülni az ágazat.

Az állam plusz bevételre számít, a pálinkaágazatban azonban 50 százalékos visszaesést prognosztizálnak

Számításaink szerint hozzávetőlegesen kétmilliárd forint adóbevétel keletkezne ezáltal. Nagyjából 1,6 milliárd jövedéki adót nem kell befizetni, mert nem adtuk el, és négymilliárd forint körüli áfa is kiesik. Minimum ötmilliárd negatívba fog kijönni ez az államnak. Nem vásárolunk gyümölcsöt, így a gyümölcs áfája sem kerül befizetésre, mert a gyümölcstermesztők sem tudják eladni a gyümölcsöt majd

– vélekedik a szervezet elnöke.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Szakértő arról, hogy mennyi lehet a novemberi nyugdíj

képcím

Egy orosz tévében közölték, hogy "teljességgel lehetetlen...

képcím

A szaktárca szerint elég 20 fok télen a tantermekbe