Curtis menyasszonya: Mindig mellette voltam, ahogy tudtam, segítettem, de egy ponton túl úgysem volt jó

Startlap - Startlap
Curtis annak idején napokra eltűnt otthonról, buliról bulira járt, drog hatása alatt.

Mióta nyilvánosan is elismerte függőségét, Curtis már több helyen nyilakozott a témáról, ahogyan legjobb barátja, Majka is megosztotta gondolatait. Menyasszonya, Kriszta azonban most először tárta a világ elé azt, hogy számára milyen élmény volt párja drogozása. 

Kriszta nem sokkal azután tűnt fel Curtis oldalán, hogy ő szakított előző menyasszonyával, Csillával. A kapcsolat nagyon gyorsan komolyra fordult, végül tavaly nyáron a lánykérés is megtörtént. Pedig Kriszta a pokol legmélyebb bugyrait élte meg szerelme mellett, és volt, amikor teljesen menthetetlennek tűnt a viszony – írja a Bors.

Sokan azt gondolják, hogy ő elment egy szórakozóhelyre, vagy egy fellépésre és akkor ott tombolt, de nem. Nálunk ez általában úgy zajlott, hogy ő elment normálisan egy fellépésre, és nem ott volt a probléma, hanem ami ezután következett. Sokszor bementek a fellépésre olyan barátok, akik utána invitálták szórakozni, és végül nem jött haza. Kérleltem, de én már csak akkor láttam, amikor 2–3 nap után hazajött nyűgösen és fáradtan. (…) Mindig mellette voltam, ahogy tudtam, segítettem, de egy ponton túl úgysem volt jó, sajnos…

– mesélte a Tiszta lappal című dokumentumfilmben Kriszta. A rehabilitáció óta szerencsére minden megváltozott, Curtis új ember lett.

Ez is érdekelhet

képcím

Curtis: Én, ahogy eddig is, csak zenélni szeretnék, és nem...

képcím

Curtis meghívott vendég volt Orbán évértékelőjén

képcím

Pottyondy Edina úgy szúrt oda Curtisnek, hogy ki sem ejtette a...