Másodjára összejött az interjú: Curtis elmesélte, mi történt az elvonón, és miről beszélgettek Majkával, miután kijött

Szokatlan terápiával kezelték, és múlt időben beszélt a Majkával való barátságáról, erről azonban nem kell rögtön a lerosszabbra következtetni.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2019-02-21 15:16

Fotó: YouTube/ TMC Tube

Kicsit nehezen, de végül sikerült összehozni Curtis és Sebestyén Balázs telefonos interjúját a Rádió 1 reggeli műsorában, amelyben Curtis mesélt a rehabról, arról, hogy érzi most magát, valamint Majka is szóba került – írja az Index.

Balázs rossz néven vette, hogy az első körben megbeszélt szerdai időpontban Curtis nem vette fel a telefont, és azt mondta, ideje elengedni a megbízhatatlan rappert, de később már arról nyilatkozott, hogy túlzás volt, ahogyan emiatt Curtist alázták az emberek. Curtis egyébként szerdán egy Facebook-videóban magyarázkodott a botlás miatt.

Miután a fenti késedelem témáján túlestek a csütörtöki beszélgetésen, Curtis elmondta, hogy az elvonókúrán nem hagyományos módszerekkel kezelték. Ugyan pszichiáterek és orvosok is segítették a gyógyulásban, de nem gyógyszeres terápiával, hanem mentális tréningekkel, sok szaunázással, sporttal és vitaminokkal segítettek neki lejönni a szerről a bent töltött körülbelül 5 és fél hét során. Azokat a híreket, hogy az intézmény a szcientológiai egyházhoz köthető, cáfolta.

Állapotát tekintve lelkesen nyilatkozott, és azt is elmondta, hogy amennyiben sikeresen meggyógyul, a jövőben más sorstársainak szeretne segíteni. A folyamatnak természetesen nincs vége, azóta is hetente többször jár kezelésekre.

Nekem ami a legfontosabb volt, hogy elvesztettem magam körül tényleg mindenkit, akit igazán szerettem. A Krisztivel is nagyon rossz volt a viszonyom, sőt el is ment. A Petivel is összevesztem, a családommal is. Ez volt az a pont, amikor én bementem. A munka se ment úgy, szeptember óta nem írtam dalt

– mondja Curtis, aki két fő dolgot emelt ki változásként. Állítása szerint a szaunaprogram tizedik napjától kezdve már nem hiányzott neki az anyag, és rémálmai sem voltak. Ezen kívül újra elkezdett dalokat írni. Új kislemeze májusban érkezik, A legismertebb senki címmel:

Én most nagyon stabil állapotban vagyok, és hogy szikla szilárd legyek tényleg, még vannak lépések, nincs vége ennek a dolognak. Most nagyon jól érzem magam, nagyon erős vagyok, tele vagyok energiával, elszánt vagyok. Magamtól mentem be, nem bevittek. Nagyon fontos, hogy ezt magadnak kell elhatározni a dolgot, mondták egymilliószor, egymillió ember, de nem mentem be. Amit kitűzök célként, azt véghez is viszem. Most jó úton vagyok és ezen fogok tovább haladni. (…) Elég volt ebből, tényleg, a következő életemre is bőven elég volt a mulatásból, a buliból, most már csak előre.

Arra a kérdésre, hogy mióta kijött, beszéltek-e Majkával, így felelt:

Tegnap hívott, beszélgettünk, tök jó hangulatú volt. (…) Mi tényleg barátok voltunk, és csak emiatt a hülyeség miatt távolodtunk el egymástól. Nagyon jó hangvételű beszélgetés volt, megkérdezte, hogy vagyok. Ilyen általános dolgok.

– majd azzal folytatta, hogy igazából az a fontos, hogy rendbe tudják hozni a kapcsolatukat. Ugyan mindenkit az foglalkoztat, hogy vajon újra összefonódnak-e szakmailag az útjaik, de egyelőre ezzel korai lenne foglalkozni.

Neki is volt olyan dolog, ami nekem nem volt jó, nekem nagyon sok olyan volt, ami nem volt jó. Ezeket rendezni kell, és akkor idővel bármi lehet, de az első az, hogy én jól legyek. 

Mai nap hírei

Magyarországon is megtalálható a világ leggusztustalanabb élőlénye

unilife.hu9 órája

Elnézést kért a meteorológiai szolgálat az elmaradt havazásért – A rendőrség válasza zseniális

femcafe.hu10 órája

Emelkedtek az üzemanyagárak, emelkedik a Pulzusom

gepmax.hu11 órája

Az irritábilis bél szindróma kialakulásának mechanizmusa

szimpatika.hu14 órája

Zöldhulladék égetési tilalom: mit szabad és mit nem?

agroinform.hu15 órája

Elszálltak a hazai használtautó-piacon az árak

autopro.hu17 órája

Egy Magyar akadályozhatja meg, hogy Trump Patriot Partynak nevezze az új pártját, a neve Donald Magyar

444.hu18 órája

COVID – Németországban új kezelést vezetnek be

napidoktor.hu19 órája