’Bolond is lennék normálisnak lenni’ – 16 éve nincs közöttünk Hofi Géza
Hofi (eredetileg Hoffmann) Géza 1936. július 2-án született Budapesten. Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja. A magyar kabaréműfaj külön úton járó, kiemelkedő népszerűségű mestere, aki önálló produkcióival egyéni stílust teremtett.
Érettségi után sikertelenül jelentkezett a színművészeti főiskolára. Később porcelángyári munkásként iratkozott be Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, ahol többek között Sas József, Sztankay István voltak társai. Mellette a kőbányai téglagyár színjátszó csoportjában játszott.
Öt év gyári munka után a tehetségére felfigyelő Szendrő József 1960-ban a debreceni Csokonai Színházhoz szerződtette. Itt az előadások után rendszeresen parodizálta a szerepeket, melynek sikerén felbuzdulva 1963-ban visszaköltözött Budapestre, és immár Hofi Gézaként az Országos Rendező Irodától kapott működési engedéllyel fellépéseket vállalt az egész országban.
1968-ban, a Magyar Rádió szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiájával vált ismertté. 1969-ben a Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, amelynek 1982-ig volt tagja.
Kovács Katival és Koós Jánossal elkészített 1976-ban a Kell néha egy kis csavargás c. zenés rádiójáték és 1979-ben animációs zenés filmje, a Megalkuvó macskák is óriási siker volt. Ők hárman voltak a zenés paródia műfaj első triója.
1983-tól a Madách Kamara Színházban saját szövegével és dramaturgiájával állt a közönség elé. A Hofélia c. önálló estjét ötszázszor játszotta sikerrel, 1987-től pedig az Élelem bére c. estjét, amely 1500 előadást ért meg. A rendszerváltás után is töretlen sikerrel lépett fel, műsorainak hangvétele, stílusa, egyéni humora alapvetően nem változott.
Szívinfarktusa és szemműtéte után is játszott, egészen haláláig. 2002. április 10-én, 65 éves korában hunyt el.
Szállóigévé vált poénjaiból gyűjtöttünk össze néhányat:
A lét határozza meg a tudatot. Ha megisszuk a lét, a tudat elszáll…
– A temetőre az van kiírva: FELTÁMADUNK!
– Akkó má’ jobb a kocsma, me’ oda meg az, hogy SOSE HALUNK MEG.
– Művész úr, régen láttam!
– Ja, régen én is.
Anyósom fekszik az ágyon:
– …Jaaaaj. …Meghalok… Egy pók mászik a plafonon…
– Anyuka! Egyszerre csak egy dologgal tessék foglalkozni!
– Hát veled mi van, hogy vagy?
– Miniszter lettem.
– Miniszter?
– Igen! Tengerészeti miniszter!
– Tengerészeti? Hát te hülye vagy, nincs is tengerünk!
– Géza, te vagy a hülye! Hát van népjóléti miniszter is!
Politikusok. Tudod, ezek miért lopnak? Hagyománytiszteletből!
A korrupció az, amiből mi kimaradunk.
Az igazságból elveszett az „i”.
Te figyelj, a te feleséged hogy szeretkezik? – Van, aki dicséri, van, aki nem…
Mindennek van határa, kivéve az emberi hülyeségnek és a Szovjetuniónak.
Forrás: Wikipedia
Címlapfotó: MTI – Sándor Katalin
