Berki nagyon csúnyán beszólt Pamelának

Startlap - Startlap
Kizárólag a kislánya boldogsága fontos számára.

Hódi Pamela és Berki Krisztián szakításuk óta a nyilvánosság előtt, közösségi oldalaikon harcolnak egymással.

A Ripost interjút készített Berki Krisztiánnal, aki azt állítja, ebben a küzdelemben kizárólag a kislánya boldogsága fontos számára.

– Szerencsére most egy tökéletesen kerek kapcsolatban élek, és ha csak tehetem, semmilyen szinten nem említem Pamelát. Sajnos ez nem kölcsönös. A miértjét megfejteni nem tudom, de szembejön velem különböző portálokon, ahol fizetnek neki, hogy rólam beszéljen… Különös módon büszkeséget is érzek, hiszen az én cégem építette a brandjét úgy, hogy ma a 25 legkeresettebb celeb közé tartozik. Sok sikert kívánok neki ahhoz, hogy a nevem nélkül is sikerüljön fennmaradnia.

Berki visszautasította a lap felvetését, miszerint a gyerekért folytatott harc esetleg a show részét képezné.

– Már a kérdés is sértő! Ha figyeltek volna azok, akik most kétségbe vonják a lányom iránt érzett szeretetemet és feltétlen lojalitásomat, tudnák, hogy mindent úgy tettem, ahogyan azt korábban kijelentettem. Megmondtam, hogy amint a kislányom gondolkodóvá válik és képes lesz megítélni a körülötte zajló eseményeket, felhagyok a show-jellegű szerepeltetésével, és ezt meg is tettem – nyilatkozta Berki Krisztián.

 

Nyitókép: TV2 / Édes élet

Ez is érdekelhet

képcím

Kiderült, mit kérdezett Lajos herceg dédnagymamája halála után

képcím

Berki Mazsi egy 75 milliós luxusautót vezet

képcím

Vidékies beszéd, hangos nyelés, csámcsogás: a Nyerő Páros...