Berki és Pamela a bíróságon küzdhet lányukért

Ősszel még olyan békésnek tűnt az elválás.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-03-01 18:48

Kiderült, hogy különválásuk után nem annyira idilli Berki Krisztián és Hódi Pamela kapcsolata, mint amennyire mutatták a külvilágnak – most a bíróság dönthet majd a közös gyermekük láthatásáról.

Tavaly ősszel egyik pillanatról a másikra ért véget Krisztián és Pamela kapcsolata, mely évekig szinte a képernyőn zajlott, ország-világ előtt.

Akkor úgy nyilatkoztak, hogy az elválás békés volt, és lányukat, a 4 és fél éves Natasa Zselykét  továbbra is közösen nevelik. De mégsem így történt, annyira, hogy a kislány édesanyja már decemberben beadta a gyermekelhelyezési keresetet.

“A legtöbb elválásnál ez így alakul, mi sem vagyunk kivételek, sajnos. Először úgy tűnt, sikerül megegyeznünk Natiról és a részletekről, de mégsem így történt. Krisztián elképzelései szöges ellentétben állnak az enyémekkel, így bírósághoz fordultam, és remélem, mihamarabb hivatalos úton pontot teszünk ennek a végére” – fakadt ki a Borsnak a váratlan fordulatról.

Persze minderre még rátehet az is, ami a múlt héten napvilágot látott: vagyis, hogy Pamelának nem azzal volt gondja, hogy Krisztián már új párra talált, hiszen ismeri és kedvesnek is tartja választottját, Katona Renátát, hanem azzal, ahogy Berki nyilatkozott.

Nevezetesen azt mondta a műsorvezető, hogy még életében nem volt ilyen szerelmes, és ez bizony kivágta a biztosítékot Zselyke anyukájánál: “Persze, mint tudjuk, Berki Krisztián eddig még „sohasem” volt szerelmes… Ha a gyermeke édesanyja iránt nem érzett soha szerelmet, akkor mire számíthat a többi nő?”

Berkinek erre is sikerült rátennie egy lapáttal, amikor visszaszólt: “Ki merem jelenteni újra és még ezerszer, ha kell, hogy most vagyok először igazán szerelmes!”

Reméljük a bíróságon nem fajulnak tovább a dolgok, és meg tudnak egyezni.

Nyitókép: TV2 / Édes élet

 

 

Mai nap hírei

Közpénz nem számít: 35 ezer forintos bor, 15 ezer forintos pezsgő

ezalenyeg.hu10 órája

Koronavírusos Szőcs Géza, súlyos állapotban van

szeretlekmagyarorszag.hu12 órája

Mourinho: Bale már nem ugyanaz a játékos, mint aki volt

eurosport.hosszabbitas.hu12 órája

Pécsen megjelent a tigrisszúnyog – komoly kockázatot jelent

agroinform.hu15 órája

Hatalmasat nőtt az új fertőzöttek száma hazánkban

demokrata.hu16 órája

A Halloween nem azonos a Halottak napjával

eletforma.hu18 órája

Tessék megijedni, Európában újra regisztráltak madárinfluenzás eseteket

agraragazat.hu18 órája

Szigetszerű terjeszkedéssel bővül a hazai 5G-s lefedettség

itbusiness.hu19 órája