Az Állami Számvevőszék ellenőrzést indított a hajléktalanokat segítő szervezeteknél

Startlap - Startlap
Elég érdekes az időzítés.

Lapértesülés szerint nagyszabású akcióval készül a rendőrség a jövő hétre, hogy Budapest belső kerületeiből kiszorítsák a hajléktalanokat, valamint a külterületeken lévő, saját készítésű kunyhóikat felszámolják. A razziát feltehetően október 16-án, illetve 17-én valósítják meg.

Az október 15-től életbelépő új jogszabály szerint tilos életvitelszerűen közterületen tartózkodni: akit 90 napon belül háromszor is figyelmeztetnek a rendőrök a közterület elhagyására, az ellen szabálysértési eljárás indul, ha a felszólításnak a negyedik alkalommal sem tesz eleget.

A Népszava most arról számol be, hogy néhány nappal a fedél nélkülieket vegzáló törvény hatályba lépése előtt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzést indított több, a hajléktalanok gondozásával foglalkozó szervezetnél.

A lapnak nyilatkozó civilek azt állítják, hogy az ÁSZ a héten küldte el az adatbekérő levelét, amire nekik öt munkanapon belül kell válaszolniuk.

Furcsa időzítés

Az ÁSZ közölte: ellenőrzéseit előre meghatározott féléves ellenőrzési terv, a nemzetközi standardokat irányadónak tekintő módszertan és kidolgozott ellenőrzési program alapján végzi. A szervezet tehát kimondatlanul is tagadja, hogy összefüggés lenne az ellenőrzések időzítése és a hamarosan hatályba lépő új törvény között.

Ugyanakkor az ÁSZ mostani félévre vonatkozó, még júniusban nyilvánosságra hozott ellenőrzési tervében nem a fedél nélkülieket gondozó egyesületek neve szerepel, hanem egy sokkal tágabb kategória, a „nem állami humánszolgáltatók” köre.

Szórólapokon informálnak

A rendőrök a napokban szórólapokat osztogatnak az utcán élőknek a jövő héten rájuk váró változásokról. Ebben felhívják a figyelmüket az új törvény hatályba lépésére és be nem tartásának következményeire. A szórólapon a menhelyek diszpécsereinek telefonszámai mellett “a rendőrség hasznos tanácsai” is szerepelnek: „Az utca ne legyen a lakása”, „A közterületet rendeltetésszerűen használja”, továbbá, hogy “Előzzük meg közösen, hogy szabálysértés elkövetője legyen.”

Ez is érdekelhet

képcím

Országos 24 órás rendőrségi razzia indult: itt a traffipaxok...

képcím

A rendőrség Magyar Péter nyilatkozata miatt belső vizsgálatot...

képcím

Garázdaság miatt eljárást indítottak a fideszes propagandista...