A koronavírus miatt karanténba kerülnek magyar diákok

Startlap - Startlap
Eszkalálódik a járványhelyzet Olaszországban: a fertőzés miatt vesztegzárat kellet bevezetni, a hazatérő magyar gimnazisták és kísérőik pedig karanténba kerülnek. Esti hírösszefoglaló.

Karanténba kerülnek az Olaszországból hazatérő magyar diákok

A Nemzeti Népegészségügyi Központ közlése szerint karanténba kerül az a tizenegy magyar középiskolás, valamint három felnőtt, akik vasárnap este érnek haza Észak-Olaszországból. Az országban rövid időn belül megtöbbszöröződött a koronavírussal fertőzöttek száma, ezért drasztikus intézkedések bevezetésére került sor. Részletek itt.

Koronavírus: vesztegzár Olaszországban, a velencei karnevált is megszakítják

Olaszországban a legsúlyosabb a járványhelyzet Európában: a két gócpontot éjszaka karantén alá helyezték, ami 50 ezer embert érint. Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto tartomány kormányzója vasárnap bejelentette: a koronavírus miatt felfüggesztik a velencei karnevált, amely eredetileg keddig tartott volna. A vesztegzárról és az olaszországi helyzetről itt, a karnevállal kapcsolatos információkról pedig itt tájékozódhatsz.

Gyöngyöspata: Budapesten több ezren tüntetnek, Dúró Dóra szerint pedig a romák helyett a magyar gyerekeknek járna kártérítés

Dúró Dóra válaszolt Tordai Bencének, aki feljelentést tesz ellene és Horváth László fideszes képviselő ellen gyűlöletbeszéd miatt a gyöngyöspatai eseményekkel kapcsolatban. A Mi Hazánk Mozgalom politikusa szerint Tordai “gátlástalanul hazudik”. Dúró véleményét erre a linkre kattintva ismerheted meg.

Mindeközben a fővárosban egy körülbelül ezer főt számláló tömeg indult meg fél kettőkor a Nyugati térről a Parlament felé, hogy tiltakozzanak, amiért a kormány a gyöngyöspatai kártérítési ügybe “törvénybe ütköző, a jogállami keretek és a bíróságok függetlenségének megsértésével” beavatkozik. A demonstrációról ebben a cikkben találsz fényképes beszámolót.

Egy más névre szóló útlevéllel próbált becsempészni két gyereket Magyarországra egy nő

Fotó: Matthew Horwood/Getty Images

A 27 éves nő Ferihegyen próbálta bejuttatni a gyermekeket hazánkba. Az esetről itt írnak bővebben.

Munkahelyén fogott fegyvert volt élettársára egy kecskeméti férfi

Emberölés bűntett kísérlete miatt indított nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy kecskeméti lakossal szemben, aki volt élettársa munkahelyén lövöldözött. Az esetről ebből a cikkből tájékozódhatsz.

Két fiatal hegymászó lezuhant a Magas-Tátrában

A 2558 méter magas Késmárki-csúcsnak indultak neki pénteken a 25 éves és 27 éves lengyel mászók, de már nem tértek vissza. Részletek itt.

100 ezer forint adókedvezmény járhat a krónikus betegeknek

A vonatkozó kormányrendelet értelmében mintegy 700 betegség esetén járhat idén a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket ajánljuk a figyelmedbe.

Kampányt indít a bántalmazott nők megsegítésére egy magyar ételszállító: rendelésnek álcázva kérhetnek segítséget

Jelenleg Magyarországon minden ötödik nő családon belüli erőszakban él Magyarországon. Nekik szeretne segíteni a Wolt ételszállító cég egy formabontó kampánnyal, amelynek keretében ételrendelésnek álcázva tudnak észrevétlenül segítséget kérni a bántalmazott nők. A projektet ebben a cikkben ismertetik.

Be akarta bizonyítani, hogy a Föld lapos, házilag barkácsolt rakétájával szörnyethalt Mad Mike Hughes

Fotó: Hyoung Chang/The Denver Post via Getty Images

Szombaton elhunyt Mad Mike Hughes, aki a laposföld-őrület egyik képviselőjeként vált ismertté. A 64 éves férfi gőzmeghajtású házi rakétájával akart feljutni az űrbe, hogy bebizonyítsa elméletét. Nem sokkal a kilövés után azonban a szerkezet a földbe csapódott. A történteket videón rögzítették. Íme a felvétel és a további részletek.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Meghalt három menekült az M1-esen egy brutális balesetben

képcím

Magyar Péter: Kocsis Máté heti rendszerességgel egyeztet Dúró...

képcím

Blikk: magyar milliárdos zuhant le Ráckeresztúron Besenyei Péter...