91 év után ismét szabad a tánc New York-ban

Startlap - Startlap
Eltörölték a kilenc évtizedes kabarétörvényt.

A 91 éve bevezetett kabarétörvény tiltotta, hogy a bárokban, klubokban, éttermekben bármilyen zenét játszanak és táncoljanak New Yorkban. A törvény értelmében csak azokon a helyeken volt erre eddig lehetőség, ahol erre külön engedéllyel rendelkeztek. Az amerikai nagyváros mintegy 25 ezer étterme, bárja közül csupán száz kapott ilyen kabaré-engedélyt. 

Korábban ezzel a szabályozással akarták ellenőrzés alatt tartani a Harlem jazzklubjait. Tíz évvel később korlátozásokkal, de engedélyezték a zenélést. 1990-ben az akkori polgármester, Rudy Giuliani az elektronikus zene terjedését akarta megakadályozni a törvény betartatásával.

A törvény eltörlését Rafael Espinal, a városi önkormányzat egyik demokratapárti képviselője kezdeményezte, és az önkormányzat 40-1 arányban kedden elfogadta azt. A jogszabály most Bill de Blasio polgármester elé kerül aláírásra, aki már közölte, hogy támogatja.

Blasio aláírásától számított 30 nap múlva ismét szabad lesz a tánc New Yorkban.

Forrás: MTI

Címlapfotó: Rabbani and Solimene Photography/Getty Images

Ez is érdekelhet

képcím

3 étel, amivel 40 év felett elkerülheted a hízást

képcím

Ezekre a főpolgármester-jelöltekre lehet majd szavazni

képcím

Ezekre a főpolgármester-jelöltekre lehet majd szavazni