Otthon 2020. július 06.

Így varázsolj nyári hangulatot az otthonodba

Fatima Otthon 2020. július 06.
Ha eddig még nem tettük meg, akkor most jött el az ideje az elengedhetetlen nyári holmik beszerzésének - mutatjuk a legszükségesebbeket!

Legyünk őszinték: elég sok hasznos dologra van égető szükség a nyári hónapokban. Mindenekelőtt egy ventilátorra vagy klímára, ami járatja a levegőt, kellően lehűti a forróság elől menedéket nyújtó otthont. Van, aki az elviselhetetlen hőmérséklet miatt ágyhűtőt használ, hogy nyugodtan tudjon aludni, míg napközben hűsítő törölközővel próbálja túlélni a magas hőmérsékletet.

Ahány ház, annyi szokás, az viszont tény, hogy a legkedveltebb hűsítő elfoglaltság a strandolás – akár az otthoni medencében, akár fürdőben vagy éppen egy folyó, tó vagy tenger partján. Arról már írtunk, milyen praktikus strandholmikra lehet szert tenni, amiket magunkkal vihetünk a beach-re, de most nézzük meg, milyen otthoni kellékek vannak, amik nagyban hozzájárulnak a kényelmes, utánozhatatlan otthoni időtöltéshez, a felejthetetlen nyári élményekhez – bent a lakásban, és kint a kertben. 

Nyári hangulat otthon
Fotó: Vivre, Startlap

Nyár még a konyhában is

Amikor beköszönt a jó idő, a legtöbbünket óhatatlanul elfogja a vágy, hogy fagylaltot ennénk. Szerencsére nem kell ehhez a legközelebb nyitva lévő fagyizót hajkurászni, hiszen otthon is elkészíthetjük a hűsítő finomságot, ha van fagyigépünk. Ez ugyancsak igaz a nyár másik nagy favoritjára: a koktélra (legyen akár alkoholos, akár mentes). Egy otthoni shaker-készlettel pillanatok alatt kikeverhetjük a kedvenc italunkat olyanra, ahogy szeretjük, és a kertben, a medence partján szürcsölhetjük a házi készítésű frissítőket vagy kanalazhatjuk a fagyit.

Az elmúlt években nagy kedvenc lett a fedővel és szívószállal ellátott csuporszerű bögre, amiből lássuk be, sosem elég. Mindig megjelenik egy új forma, új minta, persze az is mellette szól, hogy roppant hasznos: fedett, nem szállnak így bele a bogarak, és számtalan egyedi bögre közül a családból mindenki meg tudja jegyezni, melyik a sajátja. Most egy ananászos csodát hoztunk el.

Akiknek gyerekeik, unokáik vannak, pontosan tudják, mekkora sláger a szívószál, így a “konyhai kacatok” utolsójaként ezt említjük meg. Azonban arról is szót kell ejteni, hogy a műanyag, egyszer használatos verzió rendkívül veszélyes a környezetre, így a környetettudatosság jegyében egy többször használatos, boro-szilikát, azaz hőálló üvegből készült példányt mutatunk, amihez külön tisztító is jár.

 

 

A nappaliból a béke szigete

Sokan csak a hálószoba ablakára raknak sötétítő függönyt a békés alvás érdekében, vannak azonban, akik a napsugárzás ellen is ezzel védekeznek szerte az egész házban. Manapság már lenyűgöző és hangulatos mintákkal lehet kapni ilyen textíliákat – a mi kedvencünk például a lenti álomfogós -, de a roletta sem egy elvetendő megoldás.

Azok, akik idén sajnos nem utaznak, mégis vágynak a külföldi – mondjuk görögországi – táj látképére, egy festménnyel vagy fotóval dobhatják fel a falat.

Továbbá az otthoni fények kellemes atmoszférát teremtenek a hűs lakásban töltött nyári estéken; a fényfüzérek végeláthatatlan sora tárul a vásárlók szeme elé az interneten és a boltokban, amiből kiválaszthatják a lakásukhoz stílusban megfelelőt. A flamingós darabot kimondottan a nyár ihlette, erősen hajaz a strandokon használt felfújható flamingós matracra.

 

 

Teljes pompában a kert

Miután a legjobb kerti bútorok közül kiválasztottuk a megfelelőt, és a kerti dekorációkra is vetettünk egy pillantást, nézzünk körül az udvaron és tegyük fel a kérdést: mi kellhet még? A nagy kertészeknek egy 3 darabos ültetőkészlet, melynek segítségével kedvükre szépíthetik a kertet, az udvar szárnyas vendégeinek egy bájos madáretető, a pihenni vágyóknak pedig egy felfüggeszthető kötélhinta, amibe heveredve ki tudják pihenni a nap fáradalmait.

Két dekorációt hoztunk még, amik nagy kedvencekké váltak: az egyik a nap alakú, antikolt felületű szélforgó, ami a földbe szúrva igencsak látványos; a másik a díszkerítés, amit a virágoskert peremére szoktak tenni, ezzel díszítve azt.

 

 

Amikért megőrülnek a gyerekek

A családosok természetesen úgy szeretnék meghozni a nyári hangulatot az otthonukba, hogy az a gyereküknek a legkedvezőbb legyen. Mi kell a lurkóknak? A víz, a pacsálás. Erre találták ki a trambulinra szerelhető permetezőt és a virág alakú vizes játékot, amivel garantáltan kacajtól lesz hangos az udvar.

A pihenésről a fészekhinta gondoskodik, amin akár feküdni, relaxálni is lehet egy jó kis bowling után. Végül, de nem utolsó sorban: talán mindenkinek volt gyerekkorában egy olyan pillanata, amikor sátrat vagy bungalót akart építeni – ez a mi gyerekeink esetében is potenciális vágyálom. Az apacs játszósátorral nem lehet melléfogni, de számtalan mintával, rengeteg színben megtalálható, így ki lehet választani a gyerkőcnek megfelelőt.

 

Keresés az oldalon