Orsi, a világutazó: mozgáskorlátozottként bejárta Ausztráliát

Turi Dániel
Orsi igazi, nagybetűs utazó, aki bejárta Francia Polinéziát, nemrég pedig egy négyhetes ausztráliai utazásról tért haza. A bakancslistáján első helyen szereplő kontinens olyannyira megfogta, hogy azt tervezi: az apró kellemetlenségek ellenére hamarosan visszatér.

Orsi nem tud megülni egy helyben: imád utazni, felfedezni a világot és ebben az sem gátolhatja meg, hogy mozgáskorlátozottként született. Az „örökmozgó” utazó tavaly Francia Polinéziát ismerte meg közelebbről, idén ősszel pedig egy négyhetes kalandon vett részt Ausztráliában, ahol olyan dolgokat tapasztalt meg, amikről sokáig csak álmodozott.

-Gyerekként a szüleimmel sokat jártunk kirándulni, például az Alpokba, de belföldön is rengeteg helyet meglátogattunk. Mindig is szerettem utazni, megismerni a világot, felfedezni a természetet – kezdi mesélni Orsi, akit a legkevésbé sem tartanak a korlátai, sőt!

Igazi adrenalinfüggő vagyok, szeretem, ha kicsit extrémebb, meglepőbb dolgokat csinálhatok.

Tudom a határaimat, de igyekszem mindig kijjebb és kijjebb tolni őket. Épp ezért döntöttem úgy idén, hogy ősszel a nyakamba veszem Ausztráliát, ami az első helyen szerepelt a bakancslistámon.

Bálnales a világ másik felén

Orsi Szabó Balázs túravezető segítségével jutott el tavaly Francia Polinéziába és idén ugyanúgy egy általa szervezett út során fedezte fel magának Ausztráliát. Bár a terv már megszületett az év elején, Orsinak várnia kellett egészen őszig, mégpedig azért, hogy az egyik legkedvesebb programján is részt vehessen.

Orsi a Sydney-i kikötőben
Fotó: facebook.com

-Imádom a bálnákat, mindig is különleges, misztikus állatoknak tartottam őket. Francia Polinéziában volt szerencsém részt venni bálnalesen és ezt Ausztráliában sem hagytam volna ki semmi pénzért. Az viszont jellemzően csak nyár közepétől novemberig lehetséges, így

hiába találtam ki már tavasszal az utazást, tudtam, hogy ha bálnát akarok látni, akkor arra bizony várnom kell.

Természetesen megérte, még akkor is, ha egyébként teljesen más élmény volt most a bálnales, mint tavaly. Itt ugyanis egy háromemeletes hatalmas hajóval indultunk bálnákat nézni, akik így nem is jöttek olyan közel, mint Francia Polinéziában, de ennek ellenére is, azt kell, hogy mondjam, hogy egy éltreszóló élménnyel gazdagodtam. Abban is szerencsénk volt Ausztráliával, hogy kiderült: a beutazáshoz elég, ha megvannak a koronavírus elleni oltásaim, nincs szükség PCR-tesztre. Nem szerettem volna kockáztatni, hogy egy esetleges pozitív teszt miatt elbukom azt, amiről tinédzserkorom óta álmodozok.

Mozgássérültként Ausztráliában

Plüsskoala és Orsi repülőjegye
Fotó: facebook.com

A nagy utazó négy héten keresztül utazott keresztül-kasul a kontinensen és természetesen számolatlan kalandban volt része, ám volt, amin még ő is meglepődött.

-Három és fél, utazással együtt négy hét volt az egész, ami alatt négy nagyobb helyet jártunk be. Voltunk Sydney-ben, Perth-ben és Melbourne-ben is, valamint a Nagy-korallzátonynál is. A nemzetközi és a helyközi repülőjegyeket, a szállásokat, szóval az utazás gerincét mindent itthonról intéztünk, de természetesen még így is értek minket meglepetések.

Az ausztrálok egészen máshogy állnak mondjuk az én mozgáskorlátozottságomhoz, mint azt megtapasztaltam Európában.

Persze itt is rendkívül figyelmesek, de félnek is attól, nehogy valami történjen velem – bizonyos helyzetekben azt éreztem, hogy úgy bánnak velem, mintha kerekesszékes lennék, pedig a rollátor azért sokkal több mobilitást enged. Egy esetben például nem engedtek felszállni egy sétarepülőre, ami alacsonyan és rövid ideig közlekedik csak, mert azt mondták, hogy csak az szállhat fel, aki vészhelyzet esetén segítség nélkül is ki tud szállni. Szóval átrepülhetem a fél világot, Ausztrálián belül is, egyik városból a másikba gond nélkül repülhetek, de egy ilyen kisrepülőre nem szállhatok fel.

Kalandok egy varánusszal

A rollátorával közlekedő Orsinak nem csak ezzel az apró kellemetlenséggel kellett megküzdenie.

-A Nagy-korallzátony egyik legszebb strandján, az Airlie Beachen hófehér, gyönyörű homok fogadott bennünket. Csakhogy a homok, azért hófehér, mert javarészt szilícium alkotja, ami pedig hihetetlenül süpped. Így hát, én a rollátorommal nem igazán tudtam sétálgatni a parton, ezért leültem egy padra, elmerültem a tájban, néztem a végeláthatatlan vizet. Egyszer csak,

pár méterre tőlem észrevettem egy legalább másfél méteres varánuszt, aztán egy kisebbet is.

Nem ijedtem meg, ők egymással foglalkoztak, én pedig fotóztam őket és örültem, hogy egy ilyen élménnyel is gazdagabb lettem – mesélte Orsi, akit máskor lenyűgözött az ausztrálok figyelmessége.

Varánusz az ausztráliai homokban
Fotó: facebook.com

-Előfordult, hogy vonattal mentünk egyik városból a másikba és a peronnál elég nagy a hézag és így csak úgy tudtam volna felszállni, ha felemelem a rollátorom. Egy ott dolgozó rögtön jött, letette a rámpát, hogy segítsen. Majd megkérdezte, hogy hova utazunk és odatelefonált az állomásra, elmondta, hogy melyik kocsiban ülünk és mire odaértünk, már tették is ki a rámpát, hogy minél kényelmesebben le tudjak szállni.  

 

Az eső sem tartotta vissza

Persze voltak olyan helyek is, amiket Orsi semmi pénzért nem hagyott volna ki és ahová szeretne is visszatérni.

-A Sydney-i Operaházat már az első nap meg kellett néznem. Esett az eső és én nagyon nem szeretek esőben sétálni, mert a rollátorom miatt nem tudok használni esernyőt, de nem érdekelt – mindenképpen látni akartam. A népszerű Kék-hegységet is megnéztem, ami nagyjából ötven kilométerre fekszik Sydney-től. Hát ide

felvonóval lehet csak felmenni és nem volt biztos, hogy felengednek majd, de végül sikerrel jártam és a látvány természetesen minden pénzt megért.

Fotó Orsiról, háttérben a Kék-hegységgel
Fotó: facebook.com

Különben is imádom a magasságot, ezért persze a 307 méter magas Sydney Tower Eye sem maradhatott ki, ahová még naplemente előtt mentünk fel, utána pedig végignézhettük a naplementét, majd az elképesztő várost az esti fényeivel. Sydney nagy szerelem és

már most tervezem, hogy jövőre visszatérek, mégpedig lehetőleg az év végi két ünnep, karácsony és szilveszter között. Az újévi tűzijátékot innen végignézni most az egyik első a bakancslistámon.

A 242 kilométer hosszú Great Ocean Road pedig olyan látványos és ikonikus helye Ausztráliának, amit mindenképp látnom kellett: az óceán talán innen a legszebb. 

Quokka-szelfi és koalaölelés

A világutazó Orsi legnagyobb élménye mégsem a tájakhoz, hanem az állatokhoz köthető.

-Rengeteg állatkertben jártunk és találkoztam minden olyan állattal, amik Ausztrália jelképének számítanak: kenguruval, kacsacsőrű emlőssel, vombattal, és quokkával. Velük ráadásul a Rottnest-szigeten szelfizni is lehetett, amit semmi pénzért nem hagytam volna ki. Emellett volt olyan is, hogy kézből etethettem kengurut, ami szintén a bakancslistámon szerepelt.

A legnagyobb élményeim mégis a koalákhoz kapcsolódnak.

Egyrészt láttam bébikoalát; igaz, hogy sokat kellett várni, hogy megmutassa magát, de megérte a várakozást.

Egy koala egy ausztráliai állatkertben
Fotó: facebook.com

Másrészt pedig a kezembe vehettem és megölelhettem egy másik, már felnőtt koalát egy Perth melletti állatkertben. Eredetileg csak állva lehet megfogni, két kézzel, de nekem szerencsére hagyták, hogy leüljek és úgy vegyem a kezembe. Igaz, hogy csak egy percig foghattam a kezembe, de az élményt, azt sosem fogom elfelejteni.