Pokollá vált az ikonikus olasz üdülőhely: „Nem bírjuk tovább” – mondja a volt polgármester
Az Amalfi-part még mindig Olaszország egyik legszebb és legismertebb úti célja: a Nápolytól délre fekvő partszakasz szűk útjai, meredek sziklafalai és tengerre néző falvai évtizedek óta vonzzák az utazókat. A térség legismertebb települései közé tartozik Positano és Amalfi, amik a közösségi médiában is állandóan visszatérő álomhelyszínek.
Csakhogy a látványos fotók mögött egyre súlyosabb probléma húzódik: a településeket lényegében egyetlen, keskeny és kanyargós út, az SS163 köti össze, ami a főszezonban gyakran egyszerűen nem bírja el az autók, buszok, robogók és gyalogos turisták tömegét. A helyi turisztikai tájékoztatók is külön figyelmeztetnek arra, hogy a forgalmat a nyári időszakban rendszám alapján korlátozzák a túlterhelés miatt.
„Elértük a határainkat”
A túlzsúfoltság miatt az elmúlt hetekben újra felerősödtek a helyi panaszok. Salvatore Gagliano, Positano korábbi polgármestere a Telegraphnak arról beszélt, hogy a turistaáradat miatt az utak és a szűk utcák sokszor teljesen járhatatlanná válnak. Szerinte a korábban nyugodt parti séták már csak a múlt, és az Amalfi-part szépségét is rombolja a kezelhetetlen tömeg.
Nem bírunk el ennyi embert
– mondta Gagliano.
A helyiek közül többen úgy érzik, már nem egyszerűen kényelmetlenségről van szó, hanem arról, hogy a saját otthonukban is beszorítva élnek.
Egy helyi lakos úgy fogalmazott: „elértük a határainkat”, egy másik pedig keserű iróniával írta, hogy a lakóknak be kell zárkózniuk, mivel „még mindig nem tanultak meg repülni”.
Nemcsak az autók, a gyalogosok is torlódnak
Positanóban és Amalfiban a szűk lépcsősorok, sikátorok és parti sétányok is könnyen bedugulnak, amikor egyszerre érkeznek kirándulócsoportok, a hajókirándulások utasai és a térségben megszálló turisták. A Fox News beszámolója szerint egy május eleji felvételen Positano egyik keskeny útvonalán annyira szorosan álltak a látogatók, hogy alig maradt hely a mozgásra.
A Guardian már korábban is arról írt, hogy a térség telítetté vált: Atrani példája jól mutatja, mennyire nehéz egy apró tengerparti településnek kezelni a hirtelen megnövekedő érdeklődést, miközben a nyári hónapokban az autók, buszok és motorok gyakran megbénítják a közlekedést.

Rendszám alapján korlátozzák a forgalmat
Az Amalfi-parton nem most kezdték keresni a megoldást a problémára. A hatóságok már évekkel ezelőtt bevezették a „targhe alterne”, vagyis a váltakozó rendszámok rendszerét az SS163-as úton. Ennek lényege, hogy meghatározott napokon és időszakokban csak bizonyos rendszámvégű autók közlekedhetnek a part menti úton.
A jelenlegi szabályozás szerint, amikor a korlátozás életben van, 10 és 18 óra között páros dátumú napokon a páros számra végződő rendszámú autók nem hajthatnak be, páratlan napokon pedig a páratlan számra végződő rendszámú autók nem közlekedhetnek az érintett szakaszon.
A korlátozás a Vietri sul Mare és Positano közötti SS163-as útra vonatkozik, a motorkerékpárok és robogók ugyanakkor jellemzően mentesülnek alóla.
A szabályozás célja, hogy legalább valamennyire kezelhetővé tegye a forgalmat a legkritikusabb időszakokban, például ünnepi hosszú hétvégéken, nyáron és a főszezon csúcsán. Olasz beszámolók szerint 2026 tavaszán is visszatért a korlátozás a húsvéti és május eleji ünnepi időszakban, hogy elkerüljék a teljes bedugulást az Amalfi-parton.
A tengerjárók utasai is célkeresztbe kerültek
A volt polgármester szerint önmagában a közúti szabályozás már nem elég. Gagliano azt is felvetette, hogy korlátozni kellene a tengerjáró hajókról érkező utasok partra szállását, mert ezek a látogatók rövid idő alatt hatalmas tömeget zúdítanak a part menti településekre.
Ez a fajta, rövid idejű látogatás sok helyen okoz feszültséget Európa népszerű turistacélpontjain: a helyiek gyakran azt érzik, hogy a települések infrastruktúrája és mindennapi élete viseli a terhet, miközben a látogatók csak néhány órára érkeznek, majd továbbállnak.

Akkor most utazzunk az Amalfi-partra vagy ne?
Az Amalfi-part továbbra is lenyűgöző úti cél, de aki a nyári főszezonban indulna útnak, annak érdemes előre terveznie. Autóval különösen fontos ellenőrizni az aktuális forgalmi korlátozásokat, mert a rendszám szerinti szabályok megszegése bírságot vonhat maga után. A helyi tájékoztatók szerint a robogó és a vízi közlekedés sokszor rugalmasabb megoldás lehet, de a zsúfoltságot ezek sem tüntetik el teljesen.
Aki valóban élvezni szeretné a partszakasz hangulatát, jobban járhat az elő- vagy utószezonnal: május eleje, szeptember vége vagy október jóval élhetőbb lehet, mint a nyári csúcsidőszak.

