„A nyolcéves Reni eldobná az agyát, ha tudná, miket csinálok” - Szarvas Renáta a kihalás szélén álló fajok megmentéséért dolgozik
Szarvas Renáta már gyerekként eldöntötte, hogy biológus lesz, később pedig azt is, hogy a kihalás szélén álló fajok megmentésének szenteli az életét. Azóta a világ különböző pontjain dolgozott természetvédelmi projektekben: élt hónapokig szinte teljes elszigeteltségben Izlandon, vezetett nemzetközi csapatot Mauritiuson, dolgozott Ugandában, jelenleg pedig Francia Polinéziában, Fatu Hiva szigetén él. Most egy olyan madárfaj fennmaradásáért dolgozik, amelyből mindössze 15 felnőtt egyed él a vadonban. Arról beszélgettünk vele, milyen érzés személyesen ismerni egy kihalás szélén álló faj egyedeit, hogyan került egy börtön területére, miért üldözték komondorok, milyen háromméteres hullámok között munkába járni, és arról is, milyen árat kell fizetni egy ilyen életért.
Mindössze 15 madár maradt: a kihalás ellen küzd a magyar biológus
Hol vagy most, és mivel foglalkozol?
Jelenleg Fatu Hiván élek és dolgozom, Francia Polinéziában, a Csendes-óceán közepén. Ez az egyik szárazföldektől legtávolabb fekvő szigetcsoport, Fatu Hiva pedig egy kisebb sziget. Még Tahitiről sem olyan egyszerű ide eljutni. A Fatu Hiva-i tengeri légykapóval dolgozom, ami egy súlyosan veszélyeztetett faj. Összesen 15 felnőtt egyed él belőle a vadonban. Egy évre szól a szerződésem. Ez egy EU által támogatott projekt, amely már évek óta zajlik.. Az egyik legfontosabb célunk, hogy kontrolláljuk azokat a veszélyforrásokat, amelyek ezt a fajt fenyegetik. Ilyenek a patkányok, a macskák és a madármalária. Ezekkel küzdünk nap mint nap.
Gondolom, egy ekkora populációnál minden egyes fióka rengeteget számít.
Igen. Az egyik párnak volt egy tojása. Ez a faj mindössze egyetlen tojást rak, ráadásul a 15 felnőtt egyedből csak három szaporodóképes tojó van. Emiatt minden fészket nagyon komolyan figyelni kell. Éppen ezt a fészket figyeltem, amikor megjelent egy idegen hím. Elüldözte a tojót, majd a csőrével összetörte a tojást. Ezek a madarak egy életre választanak párt. Gyakorlatilag elpusztította azt a tojást, amelyből akár a saját jövőbeli párja is kikelhetett volna. A pár utána nem rakott új tojást.
Van egy fiókánk, nemrég repült ki a fészekből. Minden nap megfigyeljük, hogy jól van-e. A kirepülése utáni második napon körülbelül húsz méter magasan volt. Csak a hangját hallottam, ahogy ugrált az ágak között, aztán egyszer csak lepottyant mellém. Én fejben már terveztem a mentési munkálatokat, de ezeket a madarakat nem szabad feleslegesen zavarni. Szerencsére nem is volt rá szükség: kicsit megrázta magát, mogorván rám nézett, majd visszaugrált a fára.
Felismeritek őket egyenként?
Igen. Nem csak a gyűrűik alapján tudjuk, hogy ki kicsoda, hanem a személyiségük alapján is. Mindegyik madárnak van neve. Az egyik például Tuki, aki 18 éves, és tavaly veszítette el a párját. Nagyon kíváncsi madár. Ha ott van a közelben, sokszor még a gyűrűit sem kell látnunk ahhoz, hogy tudjuk, ő az. Mindegyiknek megvannak a saját személyiségjegyei, ezért természetesen kötődni is lehet hozzájuk.
Már tízévesen tudta, hogy a veszélyeztetett állatokat akarja megmenteni
Már gyerekként is ennyire egyértelmű volt, hogy állatokkal szeretnél foglalkozni?
Lehet, hogy fejre ejtettek gyerekként, mert ez lett az én berögződésem. Nagyon pici korom óta lenyűgözött az élővilág. Egyke vagyok, és az volt a hobbim, hogy állatokról olvastam, természetfilmeket és mindenféle állatos műsort néztem. Gyakorlatilag ezen nőttem fel.
Elég hamar rájöttem, hogy rengeteg faj a kihalás szélén áll. Körülbelül tízéves koromban döntöttem el, hogy én ez ellen szeretnék tenni. Ez lett az életcélom: minél több kihalás szélén álló fajt megmenteni. Ráadásul engem mindig a minél furcsább fajok érdekeltek, mert azokkal kevesebben foglalkoznak. Nagyon hamar eldöntöttem azt is, hová szeretnék egyetemre menni és mit akarok tanulni. Az ELTE Természettudományi Karán végeztem biológia alapszakon, majd az Állatorvostudományi Egyetemen szereztem mesterdiplomát zoológia, illetve állatbiológia szakon.
Mi az eddigi legnagyobb szakmai eredményed?
Mauritiuson dolgoztam egy szigetrekonstrukciós projekten. Az invazív fajok, például a kecskék és a nyulak szinte teljesen tönkretették a szigetet. Lelegelték a növényzetet, a talaj pedig elkezdett bemosódni az Indiai-óceánba. Projektkoordinátorként dolgoztam ott, egy nemzetközi csapatot vezettem. Dolgoztunk tengeri madarakkal, hüllőkkel és ritka növényekkel is.
Az új Jane Goodallként is emlegetik, de ő másként tekint magára
Mauritiuson kerültél veszélyes helyzetbe?
A szigetre hajóval jártunk ki, méghozzá egy elég gyors hajóval. Előfordult, hogy három méter magas hullámok között kellett manőverezni. Elég ijesztő érzés volt, amikor a hajó gyakorlatilag teljesen meredeken zuhant lefelé a tajtékzó óceánon.
Mit gondolsz arról, ha az új Jane Goodallként hivatkoznak rád?
Évek óta dolgozom a Jane Goodall Intézettel, velük voltam Ugandában is, Jane Goodallt pedig nagyon tisztelem, igazán inspiráló az életútja. Ezt viszont kicsit túlzásnak érzem. Persze megtisztelő, de nem szeretném, ha bárki másként hivatkoznának rám. Én Szarvas Renáta vagyok.
Azt olvastam, hogy egyszer börtönbe kerültél. Ez hogyan történt?
Ez Magyarországon, Állampusztán történt. Egy LIFE projekten dolgoztam. Miklapuszta fontos élőhely a partimadarak számára. A legközelebbi hely, ahol lakni lehetett, Állampuszta volt, így ténylegesen a börtön területén laktam. Sorompón kellett bemennem a házamhoz. Maga a ház valószínűleg korábban valamelyik börtönőr szállása lehetett. Ott kisebb bűncselekményekért elítélt rabok voltak. Füvet nyírtak és más feladatokat végeztek, előfordult, hogy a boltban is összefutottam velük. A rendőrök is sokszor kérdezték, hogy mit keresek ott. Mondtam nekik, hogy a madarakat figyelem. Én lettem a madaras lány.
Két hónap szinte teljes magányban Izland legeldugottabb vidékén
Izlandon két hónapon keresztül szinte teljesen egyedül dolgoztál. Milyen volt ekkora elszigeteltségben élni?
Két hónapot dolgoztam ott. Szerencsére nem olyan hosszú idő, de sokkal hosszabbnak tűnt. Izland legeldugottabb részén dolgoztam, ahol még turisták sem igazán járnak.
Nem viselem annyira jól a magányt.
Most, Fatu Hiván azért egy faluban élek, ahol nagyjából 150-200 ember lakik: ez sem egy metropolisz… De Izlandon nehezítő tényező volt az is, hogy nagyon rossz volt az idő, és hatalmasak voltak a távolságok. A legközelebbi bolt is másfél órára volt. Mentálisan megterhelő időszak volt. Próbáltam lefoglalni magam, sokat dolgoztam, kirándultam és rengeteget olvastam.
Egy ilyen élet mellett hogyan lehet kapcsolatot tartani az itthon maradó családdal és barátokkal?
Az, hogy szinte mindenhol van internet, nagyon megkönnyíti a dolgot. Szerencsés vagyok, mert a barátaimmal és a családommal napi szinten kapcsolatban tudok maradni.
Persze a személyes találkozások hiányoznak. A leghosszabb idő, amikor nem jutottam haza, másfél év volt. Az tényleg nagyon hosszú volt. Az idős nagyszüleimet is ritkán látom, ami fájdalmas. De mindenki, aki szeret, tudja, hogy amit csinálok, az nem egy múló hóbort. Ez az életcélom, a szakmám és a hivatásom. Azért vagyok itt, hogy dolgozhassak.
Közben viszont valószínűleg rengeteg emberrel találkozol a világ minden részéről.
Igen, rengeteg új embert ismerek meg. Ez a közösség nagyon szoros. Sok barátom van Mauritiusról, itt, a faluban is sok barátom lett, és a világ rengeteg pontján élnek már barátaim. Ők is elfoglaltak, ezért szerencsére megértik azt is, ha nem válaszolok azonnal.
Antarktisz, Madagaszkár, Galápagos: újabb különleges helyekre vágyik
Tudod már, hova visz az utad Fatu Hiva után?
Nálam ez mindig menet közben alakul ki. Ezt a projektet például már két-három éve kinéztem magamnak. Vannak terveim a tarsolyomban, de általában az utolsó pillanatban derül ki, hogy mi lesz a következő állomás. Abban biztos vagyok, hogy továbbra is konzervációbiológiával és veszélyeztetett fajokkal szeretnék foglalkozni.
Van olyan hely vagy állatfaj, amely különösen nagy álmod?
Nagyon szeretnék az Antarktiszon dolgozni, akár fél évet is. A pingvinek és a tengeri madarak közel állnak hozzám. Madagaszkár élővilága is gyerekkorom óta lenyűgöz. Hihetetlen, hogy az ott található fajok 80 százaléka csak ott fordul elő. Olyan ritka állatokat lehet látni, amelyek sehol máshol nincsenek.
Ha konkrét fajokat kell említenem, akkor nagy álmom a kakapókkal dolgozni. Az egyik kedvenc madárfajom. Lehetetlenül bénák. Röpképtelen madarak, de felmásznak a fára az élelemért. Nagyon vicces, kedves, ritka és rendkívül érdekes faj.
És persze ott vannak a Galápagos-szigetek is. Szerintem minden biológus vágya, hogy egyszer eljusson oda és ott dolgozhasson.
Volt valaha olyan pillanat, amikor azt mondtad, hogy ebből elég, inkább hazajössz és keresel egy kiszámítható állást?
Vannak nehéz pillanatok, de még soha nem volt olyan érzésem, hogy bárcsak egy irodában ülnék. Remélem, nem is lesz. Olyan persze volt már, hogy fizikailag nagyon elfáradtam. Leginkább terepmunkát végzek, és nagyon szeretem, de vannak rosszabb periódusok. A jövőben szívesen vállalnék olyan munkát, ahol körülbelül fele-fele arányban lenne terepi és irodai munka.
Ha most újra nyolcéves lennél, és előre tudnád, hogy ez az élet magánnyal, bizonytalansággal, veszélyes helyzetekkel és rengeteg lemondással jár, ugyanígy döntenél?
Igen, abszolút. Amikor rossz kedvem van, elszomorodom vagy magányosnak érzem magam, mindig arra gondolok, hogy a nyolc-tíz éves Reni eldobná az agyát, ha tudná, miket csinálok most. Ez motivál arra, hogy folytassam. Nem változtatnék meg semmit.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Több mint 100 év után leomlott a 80 tonnás, turisztikai...
A turisták havasi gyopárt szednek a Dolomitokban, a menedékház...
Havi 900 ezer forintot fizetnek a világ legdélebbi postáján: öt...
A Föld legszárazabb sivataga virágba borult: évtizedek óta nem...
Arnold Schwarzenegger 16 hektárnyi földet ajándékozott el a...
