Világ 2020. január 01.

Hova utazzunk januárban?

Balázs Világ 2020. január 01.
A karácsonyi meghittség és súlyos zabálások, valamint a szilveszteri arcon pörgés lecsengésével itt az ideje a valódi kikapcsolódásnak, illetve pihenésnek. Ha mindezt nem otthon a négy fal között akarjuk megoldani, akkor nincs más hátra, mint nyakunkba venni a világot.

Kétféleképpen lehet ennek nekifutni, az egyik verzió, hogy olyan helyekre megyünk, ahol éppen nincs csúcsszezon, számítva arra, hogy ennek megfelelően a pénztárcánk is megkönnyebbülten fog felsóhajtani, viszont egy csomó, az adott területen vonzó elfoglaltságot nem fogunk tudni kipróbálni, amiért általában odasereglenek felebarátaink.

Teszem azt, hiába enyhe a tél a Mediterráneumban, az ziher, hogy nem januárban fogunk kifeküdni a tengerpartra, meg nagyokat lubickolni, viszont lényegesen olcsóbban kapunk szállást, mintha júliusban mennénk.

A másik verzió pedig, hogy kifejezetten olyan helyeket keresünk fel, ahol ilyenkor tombol a szezon, ez lehet a síelés miatt vagy csak abból a prózai okból kifolyólag, hogy az úti célunk a bolygó másik féltekén található, így szemrebbenés nélkül mehetünk oda 40 fokban aszalódni és esernyős koktélokat szürcsölgetni. Akármelyiket is válasszuk, bőven lesz hova mennünk januárban is.

Amszterdam (Hollandia)

 

Első blikkre furcsának tűnhet, hiszen olyan véresen komoly időjárásbeli változásokat nem fogunk észrevenni az itteni és az amszterdami viszonyok között, ám a január, bár hideg, de mégis egy varázslatos időszak a holland főváros életében. A hónap második feléig tart itt Európa egyik legmenőbb téli fesztiválja, az Amszterdami Fényfesztivál, melynek során vagy 25 fényinstallációt tekinthetünk meg szerte a városban. Ezt egyébként a legjobb egy csónakázós túra keretein belül elkövetni.

 
Amszterdam
Amszterdam, Fényfesztivál (Forrás: iStock)

Egy nappal a rendezvény vége előtt (január 18-án) tartják a hollandok a tulipánünnepet, ami a róla elnevezett virág szezonjának kezdetét is jelenti. Emellett meg természetesen ott van még a tökéletes télre szabott időtöltés is, a múzeumlátogatás.

Amszterdamban pedig ebből a szempontból is van mit nézegetni, beszéljünk akár, csak így hirtelenjében a Rijksmuseum-ról, vagy a Van Gogh múzeumról, esetleg Anne Frank házáról.

Szállások Amszterdamban

Hirdetés

 

Harpin (Kína)

 

A kínai Harpint három okból szokták felkeresni: 1; Polgárháborús orosz fehér emigránsok leszármazottjaként keresed a felmenőid nyomát 2; Nagyon szereted a telet és egy rozmár megvetésével viseled a hideget, 3; Szereted a nagy nemzetközi fesztiválokat.

Az első opciót vígan lehet űzni az év minden hónapjában, nem kell feltétlenül ezért pont januárban Harpinba utazni, viszont a másik kettő miatt nagyon is tanácsos.  Jövőre január 5-én indul a harpini 36. jég- és hófesztivál, ahol a jéglámpás kiállítástól kezdve a hó és jégszobrászaton át az esti partykig bezárólag igen sok mindenbe bele lehet futni. Bővebben a fesztiválról itt tájékozódhatsz

Harbin
Jég, illetve hószobrok Harpinban (Forrás: iStock)

Például szerves része a fesztiválnak a jeges folyóátúszás (ez egyébként a Szungari, az Amur egyik mellékfolyója), ami épp annyira iszonyú, mint ahogy elsőre is hangzik, tavaly mégis akadt 600 vadállat, aki benevezett rá.

Egyébként a dolog nemzetközi jellege nem vicc, akkor is vígan elboldogulunk a városban, ha egy megveszekedett kukkot sem értünk kínaiul. Ennek egyrészt oka a fenti első pont, ugyanis miután a fehérek elbukták a polgárháborút, Harpinban alakult meg a világ legnagyobb orosz exklávéja (bár ennek mára már csak a nyomait lehet felfedezni), és a fesztiválra is érkeznek a világ minden pontjáról a télimádók, szóval akár angolul is elboldogulhatunk.

Szállások Harpinban

Hirdetés

 

Barbados

 

Ha januárban tengerparton akar fetrengeni az ember, akkor a legtöbben Thaiföldre mennek, ahol ilyentájt kezdődik a csúcsszezon.

Ha azonban a tengerpart mellé szeretnénk egy kis karibi életérzést és remek rumokat is, akkor Barbados lesz a mi helyünk. Amennyiben nem csak a napozás-csobbanás tengely mentén képzelnénk el a „nyaralásunkat”, hanem szeretnénk némi kulturális táplálékot is magunkhoz venni, akkor érdemes elmerülni Barbados gyarmati történetében, melynek hagyatéka nagyon szépen megmaradt a szigeten.

Barbados
Barbados (Forrás: iStock)

Például a korszaknak emléket állító múzeumot is egy a 19. század elejéről származó egykori börtönben rendezték be.

További előnye Barbadosnak, hogy a gyarmattartóik a britek voltak, így a sziget hivatalos nyelve ma is az angol, tehát nem jelent majd komoly gondot kommunikálni a helyiekkel, csak meg kell szokni, hogy minden harmadik szembejövő arcnak Clarke a vezetékneve.

Szállások Barbadoson, Bridgetown-ban

Hirdetés

 

Olasz városok

 

Ha már múzeumlátogatásról beszélünk, ilyenkor érdemes elmenni az egyébként turistákkal púposra rakott híres olasz városokba is. Mind Rómában, mind Velencében, Veronában, Bolognában és Firenzében ilyenkor vannak a legkevesebben.

Arra kell csak odafigyelni, hogy a jó taljánoknál megáll az élet karácsony után és ez az állapot minimum vízkeresztig kitart és még utána is kell nekik pár nap arra, hogy bekurblizzák magukat, szóval olyan tizedike előtt nem érdemes próbálkozni, utána azonban mehetünk, ahogy akarunk.

Verona
Verona (Forrás: iStock)

Ilyenkor öröm végigjárni a kiállításokat, múzeumokat, hiszen az egyébként gyakorlatilag kötelező egymással verekedés a jobb helyekért januárban elmarad. Hovatovább jó eséllyel szaladhatunk bele mindenféle karácsony utáni leértékelésekbe, így menő cuccokat is szerezhetünk olcsóért. Az egyetlen hátulütője a dolognak az időjárás, ami nem nevezhető túl melegnek, de cserébe legalább még esős is, úgyhogy öltözködjünk rétegesen, ha arrafelé járunk.

Szállások Veronában

Hirdetés

 

Abisko (Svédország)

 

Ha megvagyunk a téllel és szeretnénk látni, hogy milyen is az igazából, akkor irány a sarkvidéki Abisko, ahol a sílécek nem a szórakozást, hanem az alapvető közlekedést szolgálják.

A környék érintetlen és gyönyörű, továbbá talán a legjobb hely az egész kontinensen arra, hogy ilyentájt megcsodáljuk az északi fény néven ismert jelenséget.

Hatalmasakat túrázhatunk, itt található ugyanis a lappföldi nemzeti örökség egy része is, ami a Sarek Nemzeti Park néven fut.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szintén Abisko mellett tekinthetjük meg Svédország egyik legismertebb természeti képződményét, a Lapporten-t, ami egy U-alakú völgy pár kilométerre a településtől.

Egyébként olyan túl nagy népsűrűségre nem kell számítani, a falunak alapjáraton van vagy 80 lakója, szóval ha még néhány másik turistát is odaesz a fene (mármint rajtunk kívül), akkor se valószínű, hogy kénytelenek lennénk egymás sarkába taposni.

Szállások Abiskoban

Hirdetés

 

Repülőjegyet sem árt már most foglalni, nézz szét a kínálatban!

Repülőjegyek 2020-ra

Hirdetés

Keresés az oldalon