Bologna, Itália Rómája - mit csináljunk egy hosszú hétvégén?

Marci 2019. november 04. Világ
Eláruljuk, hol lehet a világ legjobb pisztáciakrémes croissantját kapni, de azt is, miért számít Bologna követendő példának a környezetvédelem kapcsán. Úti beszámoló következik egy négynapos kiruccanásról.

Bolognát azért vettük célba, mert költeni kellett a Wizz Air pontjainkat, – ugye finoman fogalmazva szigorúbbra vették a szabályokat (a link alatt a G7 cikke, mely szépen leírja, hogy mit machinált az Erste és a légitársaság). 

Szóval egy földrajzilag közelebb eső, hosszúhétvégés, összesen négynapos kiruccanást tettünk az árkádok városába, aminek megtervezéséhez sok segítséget nyújtott a város hivatalos honlapja, a Bolognawelcome, amin gyakorlatilag mindent (is) megtalálunk. Tényleg érdemes átkattintgatni, Tenerifével ellentétben, ahol mintha a net le lenne maradva a valóságtól, itt minden up to date, pl. menő térképet tölthetünk le telefonunkra.

Vegyük meg a buszjegyünket a reptéri Carrefourban!

Az emberi mértékkel fogyasztható reptéren már egyből az arcunkba nyomják, hogy itt egy ipari nagyhatalomról is szó van, a Ducati és a Lamborghini is helyi márka (múzeumok a linkek alatt), utóbbival a lakásunkban is találkoztunk, mert bojlert is gyártanak…

Bolognába busszal 6 euróért visznek be minket, de már itt szembesítenek vele, hogy bizony Olaszországban vagyunk, nem valami rideg-precíz germán utópiában.

A direkt járatra meg lehet venni a jegyet a neten, illetve helyben automatából, amikből egy működött, és olyan sor alakult ki mellette, hogy ihajj. Egy kézzel írt cetli ugyanakkor eligazított minket, hogy a 6 eurónkat jegyre válthatjuk a reptéri Carrefourban is, ha nem vesszük meg előre a neten, akkor oda szédelegjünk be.

Utaznál, de nem tudsz dönteni? Kövesd az Utazás Tippek oldalt a Facebookon a legmenőbb úti célokért!Követem!

A buszról le lehetett elvben szállni máshol is, mint a Stazione Centrále, de ki nem írták, hogy mikor vagyunk a kívánt helyszínen, a jegyellenőr sem segített.

Visszafele sem sikerült a fantom megállót megtalálni, ami a városközpontot (Mille) volt hivatott jelenteni, de nem kell nagyon kétségbe esni, hiszen a végállomás közelében van a Piazza XX Settembre, melyből a Via dell’Indipendenza nyílik, ami gyakorlatilag az óváros szívébe vezet.

Akik nehezebben mozognak, azoknak megéri erre a környékre belőni a szállást, hiszen így gyermekjáték megugrani a bőröndökkel való caplatást a busz és a szállás között. No meg itt van az Impero cukrászda, ahol a világ legjobb pisztáciakrémes croissantját lehet kapni (szerintem).

Bologna belvárosában nincsen tér, csak idő

A város történelmi szívét most egy körgyűrű öleli körbe, ahol régen a városfal volt, erre a megmaradt kapuk is emlékeztetnek, mi a Stazione Centráléval szinte átellenes Porta Maggiore-nál laktunk, ahova kicsivel több mint fél óra alatt jutottunk el gyalog.

Valójában a városban nincsenek nagy távolságok, ám a kis zegzugos utcákon bolyongva előfordulhat, hogy fél óra alatt alig egy kilométert teszünk meg légvonalban, ezzel az esti hisztik elkerülése végett érdemes kalkulálni. Egyébként a legfantasztikusabb élmény, hogy gyakorlatilag nincsenek autók a belvárosban, ami hatványozottan igaz a hétvégékre, követendő példa!

 

Szállások Bolognában

Hirdetés

 

Bologna Itália Rómája!

Nem csak a poén kedvéért született meg a címbeli játék, Bolognában elég sokáig úgy gondolták, hogy lezúzzák az örök várost, és ehhez hálistennek az építészetet és a művészetet is bevetették.

Gyakorlatilag értelmetlen lenne minden jelentősebb épületet és történetet megpróbálni ebbe a cikkbe belesűríteni, mert ahogy sétálunk a városban, láthatjuk, hogy gyakorlatilag mindegyik palotában valami nagy ember csinált valami fontos dolgot, és az angol nyelvű honlap itt is segít eligazodni. De álljék itt a tényleg muszáj templomok és A MÚZEUM, némi eligazítással hozzájuk.

Naná, hogy bezárják a templomokat a nap közepén!

A templomok nyitvatartási idejét mindig csekkoljuk le, mert természetesen random be vannak zárva a nap közepén néhány órára, például a Basilica di San Petronio, amivel a római Szent Péter-bazilikát akarták túlszárnyalni, 13:30 és 15 óra között nem fogad látogatókat.

A város főterén, a Piazza Maggiore-nál található gigászi építményben található egy gótikus freskó, ami külön beléptidíjért csodálható meg (érdemes leszurkolni az eurókat!), melyen Mohamed prófétát Giovanni da Modena mester a pokolban ábrázolja, amint éppen egy ördögfióka nyúzza. Ez az 1400-as évek elején készült műremek természetesen zavarja a vallási fanatikusokat, akik többször is le akarták robbantani azt, szerencsére sikertelenül.

A Basilica di San Domenico, mely Szent Domonkos nyughelye, 12 és 15:30 között tart zárva, kihagyhatatlan Michelangelo munkája miatt, illetve itt található Damiano da Bergamo faberakásos mesterműve, melyet kortársai a világ nyolcadik csodájának kiáltottak ki. Ugyanakkor az olasz kollégák nem könnyítik meg megtekintését, jobbra leghátul át kell haladni egy kis forgó beléptetőn, ami sokakat elriaszt, de ne legyünk mulyák, tényleg érdemes a csodát látni, és ráadásul le sem gombolnak rólunk pénzt…

A Basilica di Santo Stefan található még a muszáj templomok közül a belváros szívében, a legrégebbi szentély, igazi ókeresztény csuda gyönyörű kerengőkkel, már az előtte lévő tér is megéri, hogy elkávézgassunk egy kicsit (ez 12:30 és 14:30 között van zárva, mármint a templomok). Nem mellesleg itt található az a kő tál, melyben Pilátus kezeit mosta…

A Santuario di San Luca a belvárostól távolabb fekszik egy dombnak a tetején, így gyalog csak az edzettebbeknek ajánlott, ha csak 2-3 napra megyünk, talán ezt kell kihagynunk, hiszen annyi más lehetőség van.

Az egyetemi negyednél található a Nemzeti galéria, ami egy olyan szeletet ad a képzőművészetről a középkortól a 18. századig, hogy még az ilyen jellegű bizsergésre kevésbé fogékonyak is úgy lépnek ki majd az épületből, hogy szórakoztatva voltak. A múzeum bő két óra alatt végigjárható, és gyönyörűen illusztrálja a festészet alakulását a századok alatt a legnagyobb művészek munkáival.

Az egyszerűbb örömöknek is hódoljunk!

Bátran ki lehet jelenteni, hogy Bolognában gyakorlatilag nem lehet rosszat enni,

ugyanakkor, ha hétvégén megyünk, előre foglaljunk asztalt, mert minden hely fullon van!

Emellett készüljünk rá, hogy több helyen felszámolnak eurókat csak azért mert letesszük a fenekünket, étteremben egy ötöst, kávézóban egy euróra számítsunk.

Ami szintén kihagyhatatlan, az pedig az ónegyed szívében lévő Mercato di Mezzo, ami szép magyar kifejezéssel egy food market, és fantasztikus hely az eurók égetésére, valamint kalóriák bevitelére. Bor, sör és kulináris huncutságok, ráadásul a környéken lévő boltok is ugyanezt kínálják olyan gusztusosan, hogy biztosan bekerül a szütyőbe egy mortadella vagy valami olyan szalámi, ami a lelkünket is megérinti.

Ha a Google Mapsen kéne értékeljem, akkor 5 csillag egyértelműen, van mit tanulnunk az olaszoktól az élet éléséről, a szervezést viszont lessük el inkább a németektől!

Olcsó járatok Bolognába

Hirdetés

Keresés az oldalon