Véres autója miatt bukhatott le VV Fanni feltételezett gyilkosa

Startlap - Startlap
Ügyvédje elmondta mit ismert be eddig védence.

A Blikk úgy véli, több olyan jel is van, mely szerint az előzetesben lévő férfinak köze van VV Fanni halálához. Az egyik ilyen az, hogy a fiatalember által bérelt autóban vér volt, amit DNS alapján azonosíthattak már.

B. László, a napilap szerint nem tisztította ki a kocsit, amit visszavitt a kölcsönzőbe, így annak átvétele után a cég azonnal értesítette a nyomozókat. A lány édesanyjától DNS-t vettek, és ezt összevetették a kocsiban, és a lakásban talált nyomokkal.

A gyanúsított ügyvédje a Borsnak az mondta: védence együttműködik a rendőrséggel, sőt beismerte bűnrészességét, azt azonban tagadja, hogy megölte a 24 éves lányt.

 

Forrás: Blikk / Bors

Kép: RTL Klub

Ez is érdekelhet

képcím

Öt nőt öltek meg Bécsben egy nap alatt - A hét hírei képekben

képcím

Ezért nem tartóztatják le Gyárfás Tamást még

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...