Végignyerte már a világversenyeket az America’s Got Talentben taroló magyar ugróköteles lány

Startlap - Startlap
Már olimpiai lángot is vitt.

Két napja végisöpört a neten a hír, hogy egy magyar lány, Vajda Vivien lenyűgözte az ugróköteles produkciójával az America’s Got Talent zsűrijét, akik négy igennel juttatták tovább.

Előadása után sírva köszönte meg a dicséreteket, reakciója alapján úgy tűnhetett, hogy ez az első nagyobb sikere, pedig közel sem így van, nagyjából minden versenyt végignyert a világon a kategóriájában.

A 24.hu-nak Vivien elmesélte, hogy jelenleg Brazíliában él édesanyjával, mivel ő onnan származik. Ott találtak olyan támogatót, aki finanszírozza versenyeit, illetve ösztöndíjat is kapott az egyetem elvégzésére.

Gyerekkorában korcsolyázott és szertornázott, aztán tízévesen egy bevásárlóközpontban látott egy ugróköteles bemutatót, ami megtetszett neki és praktikus szempontok miatt is váltott rá, ugyanis a városukban nem volt jégpálya és ebben a spotban is megtalálta ugyanúgy az akrobatikus és művészi elemeket.

Első világversenyén, 15 évesen már arany- és ezüstérmet is szerzett és európai világcsúcsot futott.

Azóta már 14 világbajnoki címe van, 2 olimpián is részt vett meghívottként, sőt, a riói olimpián eredményei elismeréseként a lángot is vihette.

Végigjárta a világot, versenyzett, oktatott és bemutatókat tartott, elvégezte az egyetemet, 6 nyelvet beszél, tolmácsolni jár és még hátrányos helyzetű gyerekeket is támogat – mindezt 24 évesen.

Rengeteg munkája van ezekben az eredményekben, szerinte a legfontosabb üzenet az, hogy

„ha igazán keményen dolgozol azért, amit szeretsz, és ha megosztod ezt a szeretetet másokkal, csodák történhetnek”.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Fotón, ahogy Hosszú Katinka vigasztalja a zokogó magyar úszót

képcím

Az America’s Got Talent zsűrije állva tapsolta a hollókői...

képcím

Nem lesz többé szenvedés a tűzijáték a kutyáknak