Kiemelt Hírek 2017. december 31.

Vastag Csaba visszalépett A Daltól

Startlap Kiemelt Hírek 2017. december 31.
Igazi profiként tette mindezt.

Bár az Euróvízió magyar válogatójának versenyzői már megvannak, most derült ki, hogy akár Vastag Csaba is az indulók között lehetett volna.

Idáig nem beszélt róla, de a Blikk konkrétan rákérdezett, hogy mi az alapja a szóbeszédnek, miszerint öccse, Tamás érdekében nem indult A Dal című műsorban.

“Gondolkodtam rajta, hogy indulok, de aztán másképp döntöttem. Ráadásul az valóban régi nóta, hogy mi egymás ellen versenyzünk, főleg, hogy mindkettőnknek teljesen más a stílusunk. Így nem is lett volna jó, ha tényleg erről szólt volna A Dalban való szereplésünk. Tomika számát nagyon szeretem, hiszen a Ne hagyj reményt! nagyon jó nóta, remélem, sokáig eljut vele.” – nyilatkozta.

2010-ben már átélték, hogy milyen egymás ellen versenyezni, akkor az X-Faktorban kellett párbajozniuk, és Tamás esett ki.

Kép: RTL Klub

Keresés az oldalon