Váratlan döntést hozott Kelemen Anna a hódmezővásárhelyi választás után

Startlap - Startlap
Azt is elmondta, szerinte ki a valódi prostituált.

Kelemen Anna a múlt héten jelentette be a Facebookon, hogy ha kap 5000 lájkot, egy egyelőre meg nem nevezett párt színeiben elindul a választásokon. A lájkok összegyűltek, a celeb elindíthatta az induláshoz szükséges aláírásgyűjtést Budapest 1-es körzetében.

“Szeretném, ha többet mosolyognának az emberek, és azoknak a szeretkező, az élet napos oldalát néző embereknek a képviselője tudnék lenni, akik egy hiteles embert szeretnének. Nálam hitelesebb képviselő nem nagyon lesz, mert rólam már lehullani lepel nagyon nem tud” – fejtette ki elképzeléseit majdani politikusi szerepvállalásáról a Mokkában.

Az ellenzéki Márki-Zay Péter vasárnapi hódmezővásárhelyi győzelme azonban újabb fordulatot hozott Kelemen Anna életében. Hétfőn bejelentette, hogy visszalép a jelöltségtől, mert: “aki esélytelen és nem lép vissza az a valódi prostituált! Április 8-an mindnyájunknak el kell menni!”

Ezek után kérdés, hogy kire szavazzanak azok a magyarok áprilisban, akik most hirtelen képviselőjelölt nélkül maradtak. Kelemen Anna ugyanis eképp határozta meg az általa képviselni kívánt célcsoportot korábban: “Mindenképpen számítok azokra, akik szeretik a szexet, az életet, szabadok, szabadon gondolkodnak”.

 

Címlapkép: TV2

Ez is érdekelhet

képcím

Bódi Sylvi pénzért árulja a maszkokat a neten, miközben az...

képcím

Horváth Éva bevállalta: ennyit változott a teste 16 év alatt

képcím

Álmában elhunyt Gallai Péter, a Piramis és a Bikini zenésze