Utcára került családjával a súlyosan beteg Ildikó

Startlap - Startlap
A pénzük elfogyott, de dolgoznának, csak tetőt szeretnének a fejük fölé.

Soha sem gondolta volna Ildikó, aki évek óta küzd agydaganatával, hogy végül az utcán kell majd élnie családjával, az idős édesanyjával, Margó nénivel és lányával, Nikivel.

Szomorú történetükről a Blikk számolt be: néhány éve még Kőbányán lakott a család, ahol Margó néninek és férjének volt egy kis háza. Ildikó is itt kezdte el az életét. Az első nagy csapás akkor érte őket, amikor Ildikó bátyja rákos lett.

“Mindenünket pénzzé tettük, hogy segíthessünk rajta, de itt hagyott minket. Amikor kedvezményes volt, adósságrendező hitelt vettünk fel, amelynek jelzálogát a házunkra terheltük. 2011 volt a legsötétebb év az életünkben: meghalt a párom, az édesapám, így fizetésképtelenné váltunk, bedőlt a hitelünk. 2017 őszén árverezték el az otthonunkat” – mesélte Ildikó a lapnak.

A három nő ezután magára maradt és albérletbe költözött. Ekkor derült ki, hogy Ildikó is beteg, nála agydaganatot diagnosztizáltak az orvosok. Idén június 20-án kellett volna kórházba feküdnie, azonban a lakásuk tulajdonosa az utcára tette őket, mivel eladta a fejük fölül otthonukat:

“Hiába kerestünk, nem találtunk magunknak új otthont. Van két macskánk, 7 és 8 évesek, és mi is hárman vagyunk. Így senki nem ad ki nekünk lakást, mi pedig nem akarjuk menhelyre adni az állatainkat” – kesergett Niki.

A holmijaikat egy raktárba pakolták, ők maguk pedig az Örs vezér tér környékén, a bokrok alatt aludtak két héten át. Ildikó értékfeldolgozóként dolgozott egy cégnél, a harmadik hajléktalanként töltött nap után viszont közölték vele: akkor jöjjön legközelebb dolgozni, ha meg tud fürdeni. A pénzük elfogyott, néha csak kekszet esznek.

Margó néninek ugyanakkor van nyugdíja, lánya és unokája is dolgozna, csak fedél kellene a fejük fölé.

Így Ildikóék most otthont keresnek: egy alapítvány támogatja őket, amely beszáll a kaucióba és az első havi bérleti díjukba, de előbb albérletet kell találniuk. Egy meghatározott összeget tudnak adni, amit elutalnak a lakás bérbeadójának akkor, ha megköttetett a szerződés, és megbizonyosodtak róla, hogy a támogatott család hosszú távon is fenn tudja tartani majd.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Elhunyt anyja 16 évvel ezelőtti tartozását követeli a...

képcím

Pintér Sándorék szerint a baloldal miatt nehéz megemelni a...

képcím

Ezekkel a tünetekkel kórházba kell vinni a koronavírusos...