Túlóratörvény: nagy bejelentés várható a Tescótól

Megszólalt a cég.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2019-01-09 06:54

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A Tesco Globál Áruházak Zrt. lehet az első multinacionális cég, amely megállapodásban vállalja több mint 16 ezer munkavállalója felé, hogy a következő két évben nem alkalmazza a túlóratörvény által megengedett 400 órás munkaidőkeretet – írta a Magyar Idők szerdán.

A cég jogi képviselője hétfőn átvette a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) írásbeli indítványát, amely arra irányul, hogy kössenek megállapodást az áruházi munkavállalók egészségvédelme érdekében. Ebben a munkaadó garantálná, hogy 2019-ben és 2020-ban áruházaiban és logisztikai központjaiban nem alkalmazza a 400 órás munkaidőkeretet, hanem továbbra is az eddigi gyakorlatot követi, és a dolgozókkal 250 óra rendkívüli munkaidőn túl önkéntes túlmunkára nem köt megállapodást. 

A KDFSZ elnöke, Bubenkó Csaba szerint a Tesco dolgozói már most is túlterheltek, és a táppénzen lévő munkavállaló a munkáltatónak sem érdeke. Megjegyezte: egy ilyen megállapodás növelné a cég vonzerejét a nehéz munkaerőpiaci helyzetben.

A Magyar Idők megkeresésére a Tesco azt közölte, hogy tanulmányozzák a szakszervezeti javaslatot. Hozzátették, hogy a cég a 250 órás túlórakeretet sem használja ki, csak egyes régiókban és munkakörökben. A vállalat a túlórát havonta fizeti ki a dolgozóknak, nem élt a jogszabály által korábban megengedett egyéves elszámolási lehetőséggel.

 

(MTI)

Mai nap hírei

Donald Trump feleségdublőrt használt?

eletforma.hu5 órája

Karácsony: szerdán visszavonjuk a budapesti maszkszabályokat

szeretlekmagyarorszag.hu7 órája

Visszarúg a múlt: videón egy teljesen felújított benzines ZIL-130-as

agroinform.hu7 órája

A magyar kormány megtámadta az Európai Unió Bíróságán a Mobilitási Csomagot

demokrata.hu8 órája

Sokat érnek most a régi mobilok a Telenornál

mmonline.hu9 órája

Átnéztük a pécsi Elios-ügy aktáját: Páva Zsolt fideszes polgármester volt a projekt szekértolója

atlatszo.hu10 órája

Megérte várni - Végre teljesülhet Zalatnay Sarolta legmerészebb álma

femcafe.hu10 órája

7 dolog, amit megtehetünk tüdőnk egészségéért

szimpatika.hu11 órája