Törőcsik Mari elmondta, hogy érzi magát - már az olvasás is nehezére esik

Startlap - Startlap
A Nemzet Színésze a szombathelyi színházba még nézőként sem tud elmenni.

Törőcsik Mari egészsége továbbra sem engedi, hogy elhagyja velemi otthonát – tudta meg a Blikk. A 82 éves művésznő nemcsak a hivatalos felkéréseknek, hanem a baráti invitációknak sem tud eleget tenni. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő elmondta, hogy szeme egyre gyengébb, ezért már nehezen tud olvasni, helyette inkább tévét néz.

Köszönöm kérdésüket, megvagyok, csak ezt tudom ismételni. Van, amikor egészen frissnek érzem magam, de a nagy meleg és a frontok is meg tudnak viselni. Nemrég esett, most pedig ragyog a nap, ezek az időváltozások és frontok nagyon nem jók. Ezt leszámítva csak-csak megvagyok. Élvezem a csendet és a békességet. (…) Nemrég hívott Jordán Tamás, mesélt a Savaria karneválra készülő darabokról, sőt az is megemlítette, hogy ha tudok, menjek el megnézni. Sajnos ehhez még gyenge vagyok, de talán majd legközelebb. A lelkesedésem még megvan, de nem minden áron akarok színpadhoz jutni

– fogalmazott a színésznő, aki 2016 óta betegeskedik. Majdnem egy évig ápolták a szombathelyi kórházban, és azóta velemi otthonában pihen. Habár többször felmerült, hogy visszatér a színpadra, és egészségi állapota korához képest néhány kisebb rosszulléttől eltekintve kielégítő, legutóbb már arról nyilatkozott, hogy elengedi ezt az álmát.

Nem biztos, hogy szükség van még rám. Meg tudja, attól is függ, hogy milyen állapotban leszek, hogy méltóképpen tudom-e képviselni azt a színvonalat, amit elvárnak tőlem, amit elvárok, amit az elmúlt évtizedek során folytonosan megköveteltem magamtól, és amiből nem vagyok hajlandó engedni

– fejtette ki egy hónappal ezelőtt Törőcsik, akinek a Sztalker Csoport felkérésére a hangját hallhatták legutóbb a nézők: egy édesanyát alakít, akinek felvételről hangzik el a szövege.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Így jelzi a testünk, ha túl sok a feszültség

képcím

A rendőrséghez fordult Berki Krisztián "halottlátója"

képcím

Megmutatta új párját Zsidró Tamás