Különleges szereppel térhet vissza a színpadra Törőcsik Mari

Startlap - Startlap
A 81 éves színésznő még mindig gyengélkedik, de most egy olyan ajánlattal keresték meg, amit így is el tudna vállalni.

Két év szünet után újra színpadra állhat a 81 éves Töröcsik Mari – tudta meg a Bors. Illetve valójában csak a hangját adná a Nemzet Színésze egy új darabhoz, úgy tűnik ugyanis, hogy egészségi állapota egyelőre nem teszi lehetővé a hagyományos szerepek vállalását.

A művésznő 2008-ban a halálból tért vissza, miután összeomlott a keringése egy rutinvizsgálat során. Ezután hosszú lábadozás következett, és 2016 végéig a Nemzeti Színházban újra élvezhették a játékát a nézők. Ekkor azonban megint kórházba került, ahonnan velemi otthonába vezetett az útja, és azóta is ott pihen.

Törőcsik már többször kacérkodott a visszatérés gondolatával, korábban például az Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos rendező-operatőr kérte fel egy monodrámára, erre azonban végül némi vívódás után nemet kellett mondania. Nem tudott volna minden este végigjátszani egy másfél órás darabot a színpadon.

Most Vecsei h. Miklós és ifj. Vidnyászky Attila kereste meg a dívát Faulkner Míg fekszem kiterítve című művének színpadi változatával, amelyben az édesanya szerepét bíznák rá. Mivel itt csak a hangját kéne kölcsönöznie, könnyen lehet, hogy ez lesz a megfelelő lehetőség a nagy visszatérésre. A darabot a tervek szerint az Ördögkatlan Fesztiválon, majd augusztus 9-én a Szentendrei Teátrumban mutatnák be.

Még nem készítették el velem a felvételt, de beszéltünk róla a fiúkkal. Nagyon szeretem őket és nagyon tetszik a megkeresés. Ha akkor olyan állapotban vagyok, akkor megcsinálom, de ezt csak később tu­dom biztosan megmondani

– fogalmazott a színésznő.

Ez is érdekelhet

képcím

A rendőrséghez fordult Berki Krisztián "halottlátója"

képcím

Megmutatta új párját Zsidró Tamás

képcím

Lerobbantak Rubint Rékáék Budapesten, majd letolták a buszt az...