Szívsebész-ügy: visszaélhettek a betegek adataival – feljelentést tett a főigazgató

Újabb fordulatot vett az elbocsátott szívsebész, Székely László ügye.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-10-09 11:06

Fotó: MTI - Mohai Balázs

Andorka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója feljelentést tett Székely László ellen a IX. kerületi Rendőrkapitányságon – írja a magyaridok.hu.

Székely László szívsebészt nemrég távolították el az intézményből, amelyet követően két páciensének kórházi dokumentumai is felkerültek a Facebookra – Andorka Péter ez után indított belső eljárást és tett feljelentést.

Az egyik felhasználó a szívsebész védelmében tette fel közösségi oldalára annak a nőnek a zárójelentését, akinek műtétje után elbocsájtották Székely Lászlót, a másik dokumentum pedig azé a szívbetegé, akinek halálát a szívsebész menesztésével hozták összefüggésbe. Az esetből politikai botrány lett.

Az ügy kapcsán a személyes adatokkal való visszaélés és a jogosulatlan adatkezelés vádja is felvetődik.

Mai nap hírei

Vizsgálódik az Európai Bizottság, miután egy civil szervezet azért bukta a pályázatát, mert nem igazolta, kap-e támogatást külföldről

444.hu5 órája

Jelentős enyhülés kezdődik

koponyeg.hu5 órája

A Ford fejlesztésével nem fog bepárásodni a szélvédőnk

autopro.hu7 órája

11 ország, ahol még mindig nincs koronavírus

napmintnap.com9 órája

Gólrekorddal jutott tovább a magyar férfi kézilabda-válogatott az egyiptomi vb-n

168ora.hu10 órája

Híres párok, akik között nagy a korkülönbség: de őket ez kicsit sem érdekli

joy.hu10 órája

Trump fia megkérte Elon Muskot, hogy dobjon össze egy közösségi oldalt

digitalhungary.hu10 órája

Mi történik 20 év után a napelemekkel?

alternativenergia.hu11 órája