Meghalt a kirúgott szívsebész műtétre váró betege

Startlap - Startlap
Pedig akár meg is operálhatták volna.

Az ország egyik legjobb szívsebészének, Székely Lászlónak meghalt az egyik betege, aki műtétre várt, de az orvos elbocsátása miatt erre már nem kerülhetett sor – tudta meg a Népszava.

A lap szerint a főorvost a miniszter kifejezett kérésére menesztették a szívsebészeti osztály éléről – ez volt az egyik ügy, amiben összekülönbözött Kásler Miklós és a lemondott Nagy Anikó.

A lap információi szerint az 55 éves férfinak speciális, egyedi gyártású érinplantátumra lett szüksége, de az operáció hiányában átszakadt a főverőere. Mire az eszköz legyártásához és beültetéséhez szükséges engedélyeztetési eljárás papírjai megérkeztek, már zajlott Székely László elbocsátása, így a műtéti előjegyzésre sem került sor.

Ilyen eszközt eddig öt betegnek ültettek be hazánkban, négy esetben a kirúgott szívsebész végezte az eljárást.

Még ketten várnak ilyen műtétre

A lap úgy tudja, hogy további két beteg vár ugyanilyen beavatkozásra, amit az egykori főorvos jelzett a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet vezetése felé akkor, mikor elbocsátották.

Székely Lászlón kívül az országban egyetlen szakember rendelkezik hasonló tapasztalattal ebben a műtéti eljárásban. A főorvos menesztése után körülbelül 100 beteg sorsa vált bizonytalanná a kardiológiai intézetben.

A lap értesülései szerint Székely László menesztése Kásler Miklós kifejezett kérésére történt. A nemrég lemondott Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár közvetítése révén Székely László és a kardiológia intézet abban állapodott meg, hogy a főorvos december végéig megoperálhatja a műtétre váró betegeit,

a miniszter azonban személyesen tiltotta meg ezt a főigazgatónak.

A szívsebész visszahelyezését követelő petíciót eddig Székely László 54 kollégája, valamint mintegy 1100 beteg írta alá.

Ez is érdekelhet

képcím

Meghalt B. Révész László, a magyar televíziózás egyik...

képcím

Meghalt Finta József építész, aki nélkül ma Budapest és az...

képcím

Meghalt David Soul, a Starsky és Hutch főszereplője