Szeptemberben választják szét véglegesen a magyar orvosok a bangladesi sziámi ikreket

Startlap - Startlap
Más orvosok nem vállalták az operációt.

Szeptemberben végezhetik el a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek végső szétválasztását; a február végi ötórás műtéttel az ikrek agyi szállítóér-hálózatát választotta szét a három magyar orvosból álló csapat a bangladesi Dakkában – mondta a csoport egyik tagja, Pataki Gergely plasztikai sebész kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakember kiemelte: egyedülálló módon választották szét a koponyájuknál összenőtt ikerpár agyi ereit, ami alapot adhat arra, hogy ezentúl ezt az eljárást használják a világon.

A magyar sebészek – Pataki Gergely mellett Hudák István és Csókay András – endovaszkuláris úton (a vénák felőli agyi megközelítést alkalmazva) választották szét az ereket. A plasztikai helyreállító sebészeti missziókat szervező Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány három orvosa már évek óta lát el betegeket Bangladesben, így került hozzájuk a ritka és bonyolult orvosi eset.

Pataki Gergely elmondta, 2,5-3 millió szülésből csupán egy sziámi iker, s ezeknek a hat százaléka a fejüknél összenőtt. A bangladesi Dakkában február 28-án elvégzett műtét bonyolultságát jelzi az is, hogy több külföldi szakember nem vállalta a beavatkozást.

A mostani, első műtét után – a tavasz közepén vagy végén – szövettágítókat építenek majd az ikrek koponyája köré, míg a végső szétválasztásra szeptemberben kerülhet sor – mondta.

Hudák István, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ főorvosa, a sikeres beavatkozást vezető szakember a műsorban elmondta, rendkívül magas volt a kockázat, de az új eljárás a jövőben könnyítheti az ilyen típusú műtétek elvégzését.

A gyerekek egyébként – a betegségük ellenére – jó állapotban voltak a műtét előtt; az agyuk és az artériarendszerük külön fejlődött, míg a vénarendszer közös volt. Ez utóbbit kellett szétválasztaniuk a magyar orvosoknak a már említett endovaszkuláris úton.

 

Forrás: MTI

Címlapfotó: MTI/EPA/Abir Abdullah

Ez is érdekelhet

képcím

Szijjártó egymás után rúgja ki a külügyi vezetőket

képcím

Egy 22 éves lány az új helyettes államtitkár

képcím

Komoly drágulás jön a közértekben szeptembertől