Ryanair poggyászbotrány: azonnali kormányzati vizsgálat indult

Startlap - Startlap
Nem hagyják cserben az utasokat.

Eljárást indított a Ryanair légitársaság (Ryanair DAC) ellen Budapest Főváros Kormányhivatala – közölte a hivatal kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a légitársaság sorozatos, a poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensei miatt György István budapesti kormánymegbízott azonnali, átfogó vizsgálatot kezdeményezett. A vizsgálatba bevonták a hivatal fogyasztóvédelmi főosztályát – tették hozzá. Bővebb tájékoztatást csak a vizsgálat lezárulta után adnak – írták.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a Ryanair tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt és az utasok által kifizetett szolgáltatásait. A poggyászok késése esetén is jár kártérítés a fogyasztónak a légitársaságtól, nem csak a csomagok sérülése, elvesztése után – hívta fel a figyelmet.

A Ryanair Budapestről a Kanári-szigetekre tartó járatain fordult elő az elmúlt hetekben, hogy túlsúlyra hivatkozva nem vitte el a légitársaság az utasok feladott poggyászát.

 

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet

képcím

Lemérték a kormányhivatal dolgozói, mekkora a táv a könyvesbolt...

képcím

A Ryanair landolni készülő gépét kis híján eltalálta a...

képcím

Börtönre ítélték a Gyurcsány-kormány egykori NBH-s vezetőjét