Pintér Tiboréknál áll a bál a reggeli beszólása miatt

Startlap - Startlap
A színész odaszúrt barátnőjének, ezúttal a rádióban beszélt róla – tulajdonképpen bunkónak nevezte.

Egyre nagyobb a balhét Pintér Tibor és párja, Friderika között – legalábbis a jelek szerint. A pár kapcsolata a közelmúltban több megpróbáltatáson ment keresztül, úgy tűnik, a 20 év korkülönbség, illetve kettejük teljesen eltérő személyisége másfél év együttlét után jön ki igazán.

Kapcsolatuk nemrég mélypontra jutott, a minap pedig a Mokka vendégei voltak, ahol Fridi teljesen kiborult a műsor végére, és amikor párja nyugtatni próbálta, kiment a stúdióból, és hülye f*sznak nevezte Tenyát.

A történet ezzel még nem ért véget. Mert bár lehet, sokan azt gondolták, majd otthon, négy fal között rendezik a történteket, és megoldják a problémát, erről szó sem volt, sőt a színész alighanem még inkább kiásta a csatabárdot.

Sebestyén Balázsék ugyanis péntek reggel felhívták Pintér Tibort, aki a rádióműsorban az ország füle hallatára fejtette ki a véleményét párjáról – írja az nlcafe.hu.

Higgyétek el, nem csak a korkülönbség a probléma – mondta a színész. – Volt már húszévesből intelligens, jó szociális érzékkel rendelkező barátnőm, de ő nem az.

Bár a lány erényének tartja, hogy őszinte, de szerinte ez nem túl jó a mai világban. Tenya ezt követően arról is beszélt, hogy nehéz szép, okos, intelligens, érzékeny nőt találni, ám Fridiben éppen a nyersessége fogta meg őt. Azt leszögezte, hogy nem buta, csak éppen ehhez a világhoz nem annyira intelligens, és csak azért nem mondja rá, hogy bunkó, mert nőre nem illik ilyet mondani.

Hogy Fridi hogyan fogadja majd Tenyát a történtek után, nem tudni, ám a színész szerint nem lesz ebből gond, mivel ezt mindennap elmondja párjának. No igen, csak kicsit más, ha valaki ezt az egész országgal megosztja, és nem csak kettesben beszélnek róla.

Mindenesetre meglepő lenne, ha nem lenne folytatása.

A péntek reggeli adást itt lehet meghallgatni:

Ez is érdekelhet

képcím

Nem tudták elfelejteni a másikat: 30 év után talált egymásra a...

képcím

Tóth Vera: Egy kisebb rózsadombi villa árát ellocsoltam

képcím

Zsidró Tamás munkát és szállást kínál kárpátaljai...