Kiemelt Hírek 2018. június 30.

Pintér Tibor elárulta, mit csinált éjszakánként szerelmével

Startlap Kiemelt Hírek 2018. június 30.
Meg is lett az eredménye.

Pintér Tibor bevallottan a fiatalabb korosztályra bukik, a barátnője, Frida is több mint húsz évvel fiatalabb nála. A lány még csak most érettségizett, az erre való felkészülésben Tenya is segített neki. Ahogy a lovasszínész mesélte, még éjszakánként is ezzel foglalkoztak.

Nagyon jó eredményei lettek, magyarból „jó” értékelést kapott. Nagy szerencséje volt, ugyanis a Rómeó és Júliát húzta ki a szóbelin, amit együtt elemeztünk éjszakánként. Igyekeztem neki a lehető legtöbbet segíteni a felkészülésben, sokak szerint ez fura vagy kellemetlen volt, pedig szerintem egy társas kapcsolatban segítenünk kell egymást. Ha minden jól megy, szeptembertől a Testnevelési Egyetemre fog járni. Közben a Nemzeti Lovasszínháznál is elkezdett dolgozni: reggelente a lovak etetésében és a takarításban segít. Nagyon ügyesen csinálja, emlékszem, az első alkalommal még rohant vissza hozzám, mert nem bírt a jószágokkal, de mostanra igazi profi lett. Fridi képzett táncos is, már három darabban dolgozunk együtt

– mesélte Pintér Borsnak.

Miután szerelme végre letudta az érettségit, most már kipróbálhatják az együttélést, bár a nyarat inkább együtt utazással töltik: Magyarországot, Romániát és Németországot járják a Nemzeti Lovasszínház produkcióival.

Keresés az oldalon