Kiemelt Hírek 2018. március 15.

Pintér Tibor valamiért nem bírja abbahagyni a versmondást - Videó

Startlap Kiemelt Hírek 2018. március 15.
Hintó mellett, borostyános fal árnyékában, asztalnál ülve, szalmabálán, lovak között, sőt, az ünnepre való tekintettel lóháton is szaval, mindig nagyon remekül.

Végre magyarázatot kapunk arra, miért érez Pintér Tibor állandó késztetést arra, hogy versben mondja el: mert ő ilyen, ebben nőtt fel. “Mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy mosolyt, könnyeket fakasszunk az emberek arcára, és én még mindig hiszek a vers hatalmában és erejében” – mondja Tenya, mi pedig ennek nagyon örülünk, hiszen verseinek tényleg igen nagy hatalma van, nehéz eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk. Érdemes megnézni az egész videót, ugyanis a végén Pintér Tibor lovaglás közben (!) szaval az RTL Klub Fókusz című műsorában

“A színművészeti egyetemet végeztem Szintetár Miklósnél, és ő mondta, hogy a versmondás az tulajdonképpen a színésznek olyan tréning, mint bármelyik sportolónak a futás. Megtornáztatja az agyat, a lelket, a beszédtechnikánkat. Nagyon rövid idő alatt kell, két, vagy három perc alatt, de valamikor csak húsz másodperc alatt kell és lehet érzelmeket esszenciálni úgy, hogy annak értelme is legyen.”

Tenya nem érti, miért nézték meg több mint százezren a nőnapi verses videóját, hiszen általában csak 4-5 ezer ember követi ezeket a felvételeket közösségi oldalán. “Művészi értéket tud képviselni, hogy egy nagyon egyszerű és primitív dalszövegből hogy tud az ember valamilyen módon kicsit többet kihozni, vagy a saját gondolatait belerakni” – mondja a Jimmy parafrázisáról, amiből világosan látszik, hogy egészen máshogy közelíti meg a nagy nézettség rejtélyét, mint ahogyan valójában kellene.

Versben mondom el: Egy jó asszony mindig megbocsát

Az elmúlt hónapokban a téli álmát aludta a Versben mondom el videós sorozatom, amelyben ismert vagy kevésbé ismert költeményeket osztok meg veletek. Nagyon sokan kértétek, hogy folytassuk a sorozatot, természetesen meghajlok a kívánságotok előtt, de magam is szerettem volna további versekkel kedveskedni nektek, mert hiszem, hogy ezzel értéket teremtünk és a vers a lelkünket is felemeli.A visszatérésre keresve sem találhattam volna alkalmasabb napot, mint a mai, ez a különleges nap, amikor a nőket, asszonyokat, lányokat ünnepeljük. Magam is hozzájuk szeretnék szólni, mégpedig egy igazán különleges verssel, a Jimmy-musicalünk egyik betétdalával, ezzel is bizonyítva, hogy bizony a jól megírt dalszövegek is micsoda mélységeket, gondolatiságot hordozhatnak magukban. Fogadjátok hát szeretettel kedves lányok, asszonyok! Ti vagytok nekünk a boldogság, Ti vagytok nekünk az élet! És köszönjük, hogy mindig megbocsájtotok!

Közzétette: Pintér Tibor – 2018. március 7.

Címlapkép: Facebook

Keresés az oldalon