Pintér Tibor bemutatta új barátnőjét, a 23 éves Jenifert

Startlap - Startlap
A fiatal női szívek ékesszóló trubadúrja megint nagyon de nagyon szeremes.

A 44 éves Pintér Tibor gyors vígaszra lelt új párja, a 23 éves Ilyés Jenifer személyében. A lovak és a költészet szerelmese tavaly novemberben szakított végleg előző társával, a szintén huszonéves Rubos Fridával, majd decemberben rátalált Jeniferre.

A helyzet kissé zavarbaejtő voltát roppant ügyesen cselezte ki a Blikk. Mint írják, Tenya végre igazán szerelmes. Az új lány egyébként Pintér lovasszínházában játszik, a hírhedt Jimmy-musicalben például szerelmespárt alakítottak, de csak a tavalyi év egyik utolsó előadásán érezték meg, hogy mégsem barátként kellene folytatniuk.

Egy ölelésben volt egy olyan pillanat, amely más volt, mint korábban. Mind a ketten rájöttünk, lehetséges, hogy itt valami egészen más érzelem is van kettőnk között 

– nyilatkozta Jenifer, akit aztán a Vörösmarty téri karácsonyi vásárba vitt első randira a színházigazgató. A 24.hu arról ír, hogy Jenifer nem csak a Nemzeti Lovas Színházból lehet ismerős: a lány 2014-ben bekerült az X-Faktor ötödik évadának döntője, illetve több szépségversenyen is szerepelt.

 

 Jeni olyan társam tud lenni, aki megért, hiszen szakmabeli. Nagyon hasonló az ízlésünk, sokat tanulunk egymástól. Szüksége van egy olyan férfira, akire felnézhet, és ezt szerintem meg tudom neki adni, de ő is sokat segít nekem. Például az éneklésben adott már olyan tanácsot, amelyet megfogadtam. Ráadásul nagyon jó az ízlése, jól lát engem kívülről

– magyarázta Tenya. A pár már egy közös utazást tervez, és egy közös érzelmes duettel készülnek a színház újévi gálájára. A Blikk szerint “egymásra vetett pillantásaikból és elejtett félmondataikból kiderül: megtalálták azt, akire vártak”.

Ez is érdekelhet

képcím

Nem tudták elfelejteni a másikat: 30 év után talált egymásra a...

képcím

Tóth Vera: Egy kisebb rózsadombi villa árát ellocsoltam

képcím

Zsidró Tamás munkát és szállást kínál kárpátaljai...