Összefogás a félárva hármasikrekért: eladják óráikat, hogy segítsenek az apának

Startlap - Startlap
Hihetetlen, honnan érkezik segítség!

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a debreceni klinikán péntek este három egészséges gyermeknek adott életet egy 32 éves nő, majd nem sokkal rá meghalt.

Az édesapát, Fábián Tamást azóta is szinte felemészti a tudat, hogy többé nem ölelheti élete párját, akinél  a szülést követően súlyos véralvadási zavar lépett fel.

Azóta rengetegen fogtak össze a fiatalemberért és a három kisbabáért, sőt, most egy órás csoportban a Facebookon aukciót hirdettek, ahol nagy értékű órákra lehet licitálni, és az árverésből befolyt összeget az édesapának, Tamásnak kínálják majd fel.

De többek között a Máltai Szeretetszolgálat  félmillió forintos támogatásról biztosította őket, sőt a  DVSC kézisei közül Csáki Viktória válogatott mezére, illetve Lajtos Nóra kapusmezére is lehet licitálni.

A félárván maradt hármasikrek támogatásának összehangolását a Tündérkör Alapítvány vállalta magára.

Kép: Thinkstock

Ez is érdekelhet

képcím

Ezután csak állami jóváhagyással fogadhatnak magánadományt az...

képcím

Légicsapás a magyar határ közelében fekvő Ivano-Frankivszkra

képcím

A miniszterelnök-jelöltek második vitája: Karácsony...