Operatív törzs: "No vakcina, no party"

Startlap - Startlap
Maruzsa Zoltán sörözésre készül. Pénteki tájékoztató.

Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján elsőként Maruzsa Zoltán számolt be az oktatásügy helyzetéről. Elmondta, a hét legfontosabb eseménye az érettségi, a vizsgák az egész országban rendben zajlottak eddig, a részvétel szinte 100 százalékos.

“Ahogy tavaly, úgy idén sem alakult ki sehol járványgóc az érettségi vizsgákon, lassan minket is vár majd egy sör a teraszon” – fogalmazott. Mint ismert, Orbán Viktor már elfogyasztotta a maga sörét a teraszok újranyitásakor.

Május 10-én a felső tagozatosok és a középiskolások visszatérnek a jelenléti oktatáshoz – közölte az államtitkár.

Az egyetemeken, főiskolákon a rektor dönt a gyakorlati oktatás és a vizsgaidőszak rendjéről – hangzott el.

Csak egynapos tanulmányi kirándulások tarthatóak jún. 15-éig, ezeken csak egy-egy osztály vehet részt. A kirándulás többnapos is lehet, de ottalvás nélkül – mondta el Maruzsa. Hozzátette: a nyári táborokról később adnak tájékoztatást.

Máj 25. után pótolhatók a ballagások, erről hamarosan kormányrendeletet adnak ki.

“No vakcina, no party” – üzent a 16-18 éves korosztálynak az államtitkár azzal kapcsolatban, hogy ma még lehetőségük van a regisztrációra az oltáshoz.

A csütörtöki járványügyi adatok ismertetését követően Müller Cecília arról számolt be, hogy a szennyvizekben a koronavírus örökítőanyagának mennyisége országos szinten enyhe csökkenést mutat, múlt héten még stagnált. Csupán Budapest agglomerációjában észleltek ingadozást e tekintetben.

Az országos tiszti főorvos tájékoztatott: az iskolások és óvodások szervezett, intézményi keretek között, oktatási céllal ismét mehetnek uszodába, edzőtermekbe, jégpályákra május 10-étől.

Az elektív, tehát tervezett egészségügyi beavatkozások és a rehebilitációs ellátások máj 13-ától ismét igénybe vehetőek. Védettségi igazolvány hiányában a betegnek 48 órával a beavatkozás előtt egy PCR-tesztet kell készítenie, valamint a beavatkozás napján egy antigén gyorstesztetis, ezeknek természetesen negatívnak kell lenniük – tájékoztatott Müller Cecília.

Ez is érdekelhet

képcím

Nagyon erős járványt várnak a következő hetekre a háziorvosok

képcím

Müller Cecília a szűrővizsgálatokról: napirendre kell tűzni a...

képcím

Augusztus 1-re áll össze Müller Cecília új hivatala