Nyomorban él a Neoton Família egykori dívája, újra színpadra állna a régi slágerekkel

Startlap - Startlap
Durván támadják Pál Évát, amiért most egy másik Neotont alapítana.

Az egykori sztár állítása szerint már 12 éve nagyon rossz körülmények között él. Mint mondja, a lakását se tudja télen rendesen befűteni. Az énekesnőnek mások javasolták, hogy térjen vissza a színpadra.”Számomra fontos emberek javasolták, hogy kezdjek el újból énekelni. De a zenekaralapításról sem mondtam még le” – fejtette ki a Borsnak.

“Mondtam neki, hogy a hangja még ma is nagyon jó, és nyugodtan énekelhetné ő is a Neoton-dalokat. Találtam neki egy zenekart, a Nexust, és megnéztem őket, Jakab György is velem jött. Akkor hallottam, hogy a hangja szinte semmit nem veszített a fényébôl. Arról azonban nem volt szó, hogy alapítunk egy másik Neotont. Éva valamit félreértett” – magyarázta a Neoton korábbi dobosa, Bardóczi Gyula.

Márpedig Pál Éva úgy tűnik pontosan ezt szeretné. A Story-gálán találkozott a zenekar régi tagjaival, mivel Legenda-díjjal jutalmazták őket. A helyszínen azonban nem olyan volt a fogadtatás, amilyenre számított, Csepregi Éva és Végvári Ádám éppen csak köszöntek neki, de egyébként nem szóltak hozzá. Úgy érezte, ez a bánásmód nem méltó egy alapító taghoz, ekkor határozta el, hogy egykori Neoton-tagként ő is alapíthat új zenekart hasonló néven.

Fotó: Facebook

Döntése egy durva lavinát indított el, rengetegen támadták, amiért ennyi év után akar hirtelen hasznot húzni egykori zenekarából. A vádakra reagálva a Ripostnak Pál Éva könnyeivel küzdve elmondta, hogy két svájci frank alapú hitel miatt került nehéz helyzetbe a családja, amit egy idős néni ápolásával eltartási szerződéssel szerzett romos házta vettek fel még régen. A tízmilliós hitelből után még mindig 16 milliót követel a bank.

Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy sosem panaszkodott az elmúlt évek során, és nem az anyagi helyzete a fő motiváció a visszatérésre. “Elsősorban egyáltalán nem ezért akartam visszatérni, hanem azért, mert olyan emberek szóltak nekem, akik számomra nagyon fontosak. Sajnos vannak rosszindulatú emberek, akik rosszul reagálnak le bizonyos dolgokat” – mondta el az egykori Neotonos, aki azt is hozzátette, hogy mivel fia iskolába járt, ezért minden feladat rá hárult, és folyamatosan dolgozott. “Gyógynövényboltom, trafikom volt addig, amíg a dohányboltok meg nem nyíltak, ezután sajnos az üzlet becsődölt.”

Címlapkép: Facebook

Ez is érdekelhet

képcím

90 ezer forintos pólóban ment Neoton-koncertre Szijjártó Péter

képcím

Egy spanyol nő azt állítja, hogy Hajdú Péter az ő férje

képcím

Marco Rossi érzelmes szerelmi vallomással kívánt feleségének...