Nyakkendőadományt gyűjtöttek a koszovói kormányfőnek

Startlap - Startlap
A fizetésemelése ellen tiltakoztak az akcióval.

Több mint 200 nyakkendővel “cicomázta fel” egy civil szervezet keddre a koszovói miniszterelnöki hivatal kerítését. Ramush Haradinaj kormányfő fizetésének megduplázása ellen tiltakoztak.

Ramush Haradinaj a közelmúltban a koszovói sajtóban többször is kijelentette, fizetésemelésre van szüksége, hogy új nyakkendőket és ingeket vásároljon.

Az amerikai székhelyű Beyond the Walls nevű civil szervezet a közösségi médiában közzétett felhívás alapján 214 nyakkendőt gyűjtött össze, azokat akasztották kedden a kormányépületet körülvevő kerítésre, így “segítve” a megszorult miniszterelnököt.

A pristinai kormány a múlt héten döntött arról, hogy megduplázza, bruttó 2950 euróra (mintegy 920 ezer forintra) emeli a kormányfő fizetését. A felháborodást egyrészt a miniszterelnök ügyetlen magyarázata, másrészt pedig az váltotta ki, hogy a koszovói átlagfizetés 350 euró (109 ezer forint), és sokan élnek a létminimum alatt. A munkanélküliség az országban meghaladja a 30 százalékot, a fiatalok körében pedig ennél is magasabb, körülbelül 50 százalékos.

A koszovói kormány a miniszterelnök-helyettesek, a miniszterek és más magas beosztású politikusok fizetésének növeléséről is döntött. A kormányfő helyettesei ezentúl bruttó 2500 eurót (780 ezer forintot), a miniszterek pedig 2000 eurót (624 ezer forint) kapnak majd.

 

Forrás: MTI

Címlapfotó: Twitter

Ez is érdekelhet

képcím

Orbán: Nincs esély uniós megállapodásra a migrációról

képcím

Öngyilkos lett egy magyar KFOR-katona Koszovóban

képcím

Magyar KFOR-katonák is megsérültek az észak-koszovói...