Népszava: Kész lemondani az egészségügyért felelős államtitkár

Startlap - Startlap
Nem Káslerrel, hanem Orbánnal közölte a döntést.

Lemondana Nagy Anikó, az EMMI államtitkára a Népszava értesülései szerint. A lap azt írja, mindezt ráadásul az egészségügyért felelős államtitkár nem Kásler Miklóssal, hanem egyenesen Orbán Viktorral tudatta, így ő dönthet a kérdésben. 

Azt is hozzátették, hogy ha marad, akkor az igen erős üzenet lehet Káslernek Orbán felől, az EMMI vezetője ugyanis a kormányváltás után kisöpörte az egészségügyi ágazat vezetőit, de újakat nem nevezett ki, miközben a területet lényegeben személyes irányítása alá vonta, az államtitkárt kihagyva  – írják. 

A Medical Online szaklap kormányzati és minisztériumi forrásai alapján korábban azt írta, hogy Kásler Miklós már a miniszterelnöknél is felvetette Nagy Anikó lecserélésének lehetőségét, a kormányfő azonban ezt nem támogatta. 

Dr. Nagy Anikó idén áprilisban lett állalmtitkár. Akkor a portfolio.hu azt írta róla: a nagy munkabírású szakember egyszerre orvos és egészségügyi közgazdász. 

Nagy Anikó a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató-főorvosa volt 2012-től kinevezéséig.

Szakmai képesítései és iskolai végzettségei között szerepel többek között egészségbiztosítási szakorvos, gesztroenterológus, csecsemő-gyermekgyógyászati szakorvos, orvos-közgazdász (Nyugat-Magyarországi Egyetem), oklevele Európa szakértő (Nyugat-Magyarországi Egyetem), általános orvosi diploma (Szegedi Orvostudományi Egyetem).

Már 2015-ben is felmerült a neve az államtitkári posztra, amikor Zombor Gábor utódjáról szóltak a találgatások. A Pesti Srácok akkor azt írta róla, hogy a miniszterelnök feleségének, Lévai Anikónak jó ismerőse. Akkor megjegyezték: Nagy a korábbi Egészségügyi Minisztériumban szakértői feladatokat is ellátott. 

A Népszava egy másik cikkében azt is írja, Kásler Miklós miniszter szobájában már zajlik az új egészségügyi államtitkár-jelöltek castingja, a lap más forrásai szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy az államtitkárnak, és nem a miniszternek kell hamarosan távoznia.

Ez is érdekelhet

képcím

Van olyan magyar kórház, ahol már 2030-ra jegyzik elő a betegeket

képcím

Vizsgálatot indít az Országos Mentőszolgálat Curtis édesanyja...

képcím

A Belügyminisztérium a budai kórházi osztályok leállásáról