Nem, nem lesznek promiszkuisak a fiatalok, viszont nemi betegek se, ha gumit osztanak nekik

Startlap - Startlap
És ennek óriási jelentősége van, mivel a fiatal korosztályban az AIDS a második vezető halálok.

Az ellenzők tábora általában azzal vádolja a fiatalok körében gumióvszert terjesztő kezdeményezéseket, hogy gyakori partnercseréhez, illetve korán kezdett szexhez vezet. Azok, akik támogatják, a nem kívánt terhességek megelőzését, valamint a nemi úton terjedő betegségek megfékezését sorolják pozitív érvként. Az ENSZ Népesedési Alapja végignézte a témában született kutatási eredményeket, amelyek alapján mindkét tábor kicsit el fog keseredni – írja a Guardian.

Se több szex, se kevesebb terhesség

Az Journal of Adolescent Health folyóiratban megjelent tanulmányban 7 ország 27 kutatásának eredményeit megvizsgálva arra jutottak, hogy sem több szexuális partnerre, sem a szüzesség korai elvesztésére nem ösztönöznek a középiskolai óvszer osztogató kampányok. Ugyanakkor a fiatalkori terhességek száma sem csökken, habár ez utóbbi eredményt a kutatók szerint érdemes lenne tovább tesztelni, ugyanis az ENSZ által szemlézett kutatások döntően fejlett országokban készültek, ahol egyéb fogamzásgátló eszközök is elérhetők, és eleve alacsony a fiatalabb korosztály körében a nem tervezett terhességek száma.

Kevesebb HIV-fertőzött

A kutatók végső megállapítása szerint amennyiben egy iskolában működik ilyen kampány, a diákok élnek vele, és ezáltal javul a szexuális egészségük, mivel egy területen nagyon is eredményes az óvszer: csökkenti a nemi betegségek arányát. Amennyiben fejlődő országokban vezetnék be az iskolai gumióvszer terjesztést, az eredmények még meggyőzőbbek lennének – teszik hozzá. Kiemelték: ezek a programok szexuális neveléssel együtt működnek a leghatékonyabban. 

A HIV a 10-24 éves korosztályban jelenleg a vezető halálok Afrikában, és világszerte a második a halálokok listáján. A vírus fiatal áldozatainak 70 százaléka lány. Többek között emiatt a Fülöp-szigeteken például felvetődött már, hogy a diákok számára intézményileg elérhetővé teszik az óvszert, azonban a vallási vezetők és a szülők reakcióitól félve az ötletet elvetették.

Ez is érdekelhet

képcím

Egy kormánytag sem vonul karanténba azért, mert érintkezett...

képcím

Táncos videóval küld reményt a Bethesda Gyermekkórház: "Érted...

képcím

Az extrém hideg miatt már figyelmeztetést adott ki az OMSZ: jön a...