'Nehogy megfázz!' - így indított új huszonéves barátnőjénél Hajdú Péter, aki az Instán csajozik

Startlap - Startlap
Egy modern szerelmi történet a szempillastylistként dolgozó modellről és a televíziós producerről.

Nagyjából két hete pattant ki a hír, hogy Hajdú Péter új barátnőt talált a 25 éves Alföldy Anna személyében. A Velvet belelapozott a Story magazinba, amiből kiderült, hogy Hajdú ugyanúgy ismerkedik, ahogy a szegény ember legkisebb fia: az Éjjel-Nappal Budapestből és a Viasat3 Flúgos futamából is ismerős szerelmét az Instagramon szedte össze. 

Hajdú Péter beszámolója szerint miután az Instán kiszúrta Annát, bekövette a lányt, majd csak fél évvel később nézte meg alaposabban a profilját, és ekkor vette észre, hogy vannak közös ismerőseik. Egyiküknél érdeklődött Anna iránt, aztán pár hét múlva ráírt, méghozzá nem akármit: Anna kabát nélküli síelős fotója ürügyén azzal a indított, hogy ‘nehogy megfázz’.

Eközben Anna nem tudta, mit kezdjen a helyzettel, és nem értette, vajon mit akarhat tőle Hajdú Péter. Végül miután egyre többet beszélgettek, a műsorvezető elkérte kiszemeltje telefonszámát, majd jött egy hosszabb telefon, amit az első randi követett.

Amikor beültem Peti kocsijába, azt kérdeztem magamtól: Úristen, mit keresek én ebben az autóban? Ki ez az ember mellettem? Nem tagadom, eleinte szabályosan rettegtem. Leginkább attól féltem, hogy át leszek verve. Egyáltalán mit akar tőlem Hajdú Péter?

– mesélte Alföldy Anna, aki eleinte nem gondolta, hogy szerelem szövődik kettejük között. Ezt Hajdú Péter is hasonlóan érezte: pár hét kellett még ahhoz, hogy komolyabbra fűzze a szálakat Annával. A szerelmesekről egyébként már a tévés gyermekei is tudnak.

Ez is érdekelhet

képcím

Varga Judit: Előfordult, hogy férjem bezárt a szobába

képcím

Varga Judit: Magyar Péter késsel a kezében mászkált a házban

képcím

Nem tudták elfelejteni a másikat: 30 év után talált egymásra a...