“Megvan az első fertőzött, sőt mindjárt kettő” - A koronavírus vitte az év hazai híreit, de Szájer, az SZFE- és az Index-ügy sem maradhat ki

Startlap - Startlap
Az év végéhez közeledvén esti hírösszefoglalónkban rendhagyó módon az egész évből gyűjtöttük össze a legfontosabb hazai történéseket.

“Megvan az első fertőzött, sőt mindjárt kettő”: a 200 nanométeres virion, ami örökre megpecsételte az életünket

Amikor Orbán Viktor miniszterelnök március 4-én bejelentette, hogy “megvan az első fertőzött, sőt mindjárt kettő”, a legtöbben álmukban sem gondolták volna, mi vár ránk. Azóta már a mindennapjaink elemi részévé vált az életünket alapjaiban felforgató vírus. Eleinte még egymás után születtek a hírek az egyes újabb megbetegedésekről, mostanra már leginkább a tömeges statisztikákkal foglalkozunk, hiszen még a regisztrált fertőzöttek száma is több százezernél tart. A legfrissebb, hivatalos hazai adatokat erre a linkre kattintva találod.

Így kezdődött itthon a pandémia:

Két koronavírusos beteg van Magyarországon

Müller Cecília egy ország nagymamájává vált

Január végén felállt a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs. A Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere által vezetett formáció egészen szürreális helyre lépett a magyarok szívében, és ebben kiemelt szerepet kapott Müller Cecília országos tisztifőorvos. A humort a törzs is vette.

A pánik meg a sáv: így vásároltunk az idén

Március 11-én veszélyhelyzetet jelentettek be, két héttel később kijárási korlátozást rendeltek el. De a legnagyobb érdeklődést kiváltó intézkedések között volt a sokat kritizált vásárlási sáv bevezetése. Az új koronavírus hatására tömegek kezdtek képtelen felhalmozásba különféle élelmiszerekből, és érdekes módon (főleg külföldön) a WC-papír, illetve (itthon) az élesztő vált hiánycikké. Azt tudtad, hogy megvan az oka annak, hogy felvásároljuk a WC-papírt? Ebben a cikkben pszichológusok magyarázzák el, mi áll a jelenség hátterében.

Amikor Szájer József felrobbantotta a sajtót

Szájer József az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án. (MTI/Koszticsák Szilárd)

November 27. emlékezetes nap marad Magyarország számára: Szájer József ekkor csúszott le azon a bizonyos brüsszeli ereszcsatornán. Az eleinte még a “lelki megterhelésre” hivatkozva lemondó Fidesz-alapító egy szexpartiból menekült a rendőrök elől az ereszen át, a járványellenes korlátozásokat megszegve, táskájában kábítószerrel. Az ügy a külföldön és belföldön egyaránt hatalmasat szólt.

19 ezer pedofil képet találtak a perui nagykövet számítógépén, felfüggesztett börtönnel úszta meg

2019 tavaszán a titkosszolgálat szállította haza Peruból a magyar nagykövetet, akit egy nemzetközi rendőrségi akció buktatott le. Már a vádemelés is megtörtént, amikor idén februárban végre a nyilvánosság is értesülhetett arról, hogy Kaleta Gábort pedofíliával vádolják. A diplomatának a bíróság döntése értelmében börtönbe sem kellett mennie, Kaletáék mégis fellebbeztek. Az eset széleskörű felháborodást váltott ki, szakmai szervezetek, de még a miniszterelnök is kifejezte nemtetszését.

A színművészetis diákok megmutatták, milyen egy igazi ellenállás

Pillanatkép a Színház- és Filmművészeti Egyetem által szervezett október 23-i tüntetésről. (MTI/Mónus Márton)

Az intézmény csak utólag értesült róla, hogy Semjén Zsolt május 26-án éjjel benyújtott törvényjavaslata értelmében szeptember elsejétől, több más felsőoktatási intézményt követve a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is alapítványi fenntartásúvá válik. A hivatalos kommunikációban azt hangsúlyozták, ezzel szabadságot kap az SZFE, de a sorok között bújnak meg az aggasztó részletek. A hallgatók évtizedek óta nem látott méretű tiltakozásba kezdtek, világszerte hatalmas támogatást kaptak, elfoglalták az egyetem épületét, és továbbra is illegitimnek tekintik az új rendszert.

Viszlát Index, helló Telex!

Orbán Viktornak még a Néppárt felé is magyarázkodnia kellett, amikor az Index több mint 80 munkatársa felmondott Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását követően. A megtépázott magyar sajtószabadság egyik utolsó bástyájának egykori dolgozói új lapot indítottak. A régi Index élén tovább cserélődtek a vezetők.

Orbán Viktor megnyerte a csatát az EU-val szemben

Magyar szempontból az egyik legnagyobb feszültségeket okozó politikai esemény az idei év második felében Orbán Viktor harca volt az Európai Unióval szemben. A kormányfő a lengyelekkel karöltve vétóval fenyegette az unió hétéves költségvetéséről és helyreállítási alapjáról szóló megállapodást. Amikor már mindenki azt hitte, hogy Orbán 10 év után valódi gyomrost fog kapni az EU-tól, december elején Brüsszelben elfogadtak egy kompromisszumos megoldást.

Mindeközben a Fidesznek egy másik problémával is meg kellett küzdenie az EU-ban: az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójában Deutsch Tamás kizárását kezdeményezték, miután az EP-képviselő a Gestapo és az ÁVO érveléséhez hasonlította Manfred Weber frakcióvezető egyik megjegyzését. Az EPP végül jogfosztásról határozott.

A fele királyságát adta azért Magyarország, hogy lélegeztetőgép-nagyhatalom legyen, de minek

A koronavírus egyik nagyon magyar árnyoldala a különféle eszközökre fordított féktelen költekezés volt. Döbbenten figyeltük, ahogy egymás után érkeztek a hírek a kormány lélegeztetőgép-szerzeményeiről. Csak a külügyminisztérium közel 17 ezer darabot vett a gépekből, pedig az irtózatos mértékű bevásárlást a legvadabb számítások sem indokolták. A járvány során nem ez volt az egyetlen kétes vásárlás az állam részéről.

Gődény György: a vírustagadókat el kell némítani, ugye?

A járvánnyal együtt a szkeptikusok és az összeesküvés-elméletek is felbukkantak. A kétkedők legismertebb arcává dr. Gődény György gyógyszerész vált, akinek pártja ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanújával folyik nyomozás. Gődényt nézetei terjesztése miatt december 11-én hajnalban az otthonából vitték el a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei. Az eset filozófiai dilemmát pattintott ki a szólásszabadságról.

Babakocsit toló nőre zuhant az öngyilkos férfi Újbudán

Egy emberként rázta meg a közvéleményt a döbbenetes tragédia, amikor július utolsó napján egy férfi egy kelenföldi panel legfelső szintjéről kiugorva egy babakocsit toló kétgyermekes édesanyára esett rá. A család éppen akkor szabadult ki a karanténból, első útjuk a játszótérre vezetett volna. Az eseményeket csodával határos módon a ripityára tört babakocsiban utazó gyermek túlélte, a férfi és az anyuka viszont meghalt a férj és a nagyobbik gyermek szeme láttára.

14 évre ítélték Renner Erika megcsonkítóját

Renner Erika a vádlott tárgyalásán, a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalótermében a hallgatóság soraiban 2018. február 22-én. (MTI/ Balogh Zoltán)

Kaleta Gábor mellett a másik, roppant nagy érdeklődés és heves indulatok övezte tárgyalás a “lúgos orvosként” elhíresült Bene Krisztián ügye volt, aki tavaly novemberben alkotmányjogi panasszal élt a Kúria ítélete ellen. 2667 nappal a brutális bűncselekmény után, egy hosszasan elhúzódó jogi procedúra végén a nyáron végérvényesen 14 év börtönre ítéltek a férfit. Az ügy polgári peres része azóta sem érkezett a végéhez.

Ez is érdekelhet

képcím

Hivatalos: Demeter Szilárd lett a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója

képcím

Demeter Szilárd lehet a Nemzeti Múzeum igazgatója

képcím

Somos András felfüggeszti televíziós tevékenységét