Megszavazták az ország legjobb lángossütőjét

Startlap - Startlap

A magyar lángos rajongók szavazatai alapján 2018-ban a bajai Sugóparti Lángossütő végzett a Lángos Voks verseny első helyén, ebben az évben ők nyerték el a megtisztelő „Vénusz kedvenc lángosozója 2018” címet, illetve az 500 liter napraforgó-étolaj nyereményt – írja a nosalty.hu.

A bajai Sugovica folyó partján készülő lángos tésztája a szavazók egyöntetű véleménye szerint közepesen vastag, kellően ropogós, és éppen annyi sajt és fokhagyma kerül rá, amennyitől ellenállhatatlanul finom lesz.

A Súgóparti Lángossütő idén télen azzal került be a hírekbe, hogy a leghidegebb napokon a bolt nyitva állt azok előtt is, akik csak átmelegedni szerettek volna náluk. Sőt, a fagyoskodók a hivatalos zárás után is maradhattak a fűtött üzlethelyiségben, és meleg teával kedveskedtek nekik.

A Lángos Voks második helyezettje idén a Flórián téri aluljáró lángosozója lett, a bronzérmet pedig a mezőkövesdi Csini Büfé szerezte meg.

Természetesen kiosztották „Vénusz kedvenc balatoni lángosozója 2018” címet is, amit immár egyhuzamban ötödik éve a Tihanyi Piac Lángos Sütői érdemeltek ki.

Ez is érdekelhet

képcím

A kacsazsír a legegészségesebb állati zsiradék

képcím

A legjobb aprítógépek

képcím

Ilyen Meglepetés Konyha még nem volt hazánkban