Meglepő hír: Dolly egy ex-Megasztárossal folytatja

Startlap - Startlap
Előző formációja egy évet sem élt meg.

Kétséges lett a Dolly Roll sorsa, amikor az együttes vezetője, Kékes Zoltán tavaly januárban meghalt.

Februárban el is döntötte Dolly, hogy a Dolly Roll néven nem folytatja tovább.

A zenélést viszont nem akarta abbahagyni, új formációt hozott létre Jáger Gyulával, a Dolly Plussszt. Még egy éves sem volt a kettősük, amikor hétfőn énekestársa a Facebook oldalán bejelentette, hogy kettéválnak útjaik. Nagyobb konfliktus nem volt közöttük, ezért meglepetésként érte, amikor Dolly közölte vele döntését, amit ő elfogadott és sok sikert kívánt neki.

Kedden Dolly már be is jelentette, kivel viszi tovább a formációt. Palcsó Tamásra, a 2004-es Megasztár 2. helyezettjére esett választása.

„Tamás nagyon tehetséges fiatalember, akire már évekkel ezelőtt felfigyeltem. Nagyon tetszett, ahogyan az olasz bel canto dalokat énekelte. Vele természetesen a műsorunk is megújul, de ez nem azt jelenti, hogy a nagy slágereink eltűnnének. Ugyanazt az életérzést hozzuk vissza, amit annak idején a legendás Hungária és a Dolly Roll-korszakok jelentettek” – nyilatkozta Dolly a Borsnak.

Fotó: Facebook

 

Címlapfotó: Facebook

Ez is érdekelhet

képcím

Szabó Zsófi interjút adott: "Kifelé már évek óta nem mutattam,...

képcím

Felismered a híres magyar épületeket madártávlatból? Kvíz

képcím

Kórházba került Majka, élőben bejelentkezett