Megindult a hajsza: őket körözik a Ferihegyen talált halálos kábítószer miatt

Startlap - Startlap
Nem akármilyen drogot akartak teríteni Magyarországon.

A NAV még csütörtökön adott tájékoztatást arról, hogy halálos mérgű kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában.

A fitnesz terméknek feltüntetett doboz Kínából érkezett, és a fenatil nevű drogot tartalmazta, mely annyira erős, hogy két milligramm is halálos lehet belőle (ez nagyjából egy gramm heroinnak felel meg). Az anyagot a NAV Repülőtéri Igazgatósága lefoglalta, és ezzel egy időben megtette a feljelentést a a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon (RRI).

Fotó: Police.hu

A vizsgálatok alapján a rendőrség  bejelentette, hogy két embert keresnek az ügyben. Egyikük, Mursa Renáta 2018. első félévében postai küldeményként saját nevére rendelte Kínából a több mint fél kiló veszélyes drogot. Illetve a 24 éves Horváth József, aki a hatóságok szerint összefüggésbe hozható a bűnüggyel.

Fotó: Police.hu

Az eset miatt az RRI kábítószer birtoklása miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, és mára már elrendelte a körözésüket is, lévén nem sikerült a nyomukra bukkanni – írta a Police.hu

Az RRI kéri, hogy aki a képen látható nő és férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, írjon az ugyelet@rri.police.hu e-mail-címre, hívja a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság ügyeletét a 06-1-290-3121 telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 ingyenesen hívható számán vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Ez is érdekelhet

képcím

Németországban legalizálták a marihuánát

képcím

Két magyar férfi szállíthatott hárommilliárd forintnyi heroint...

képcím

Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Gödön