Márki-Zay Péter melegként utalt egy kereszténydemokrata kormánytagra

Startlap - Startlap
Még a barátját is említette a hódmezővásárhelyi polgármester. Heti hírösszefoglaló.

Márki-Zay Péter utalt egy meleg kormánytagra

MTI/Balogh Zoltán

Egyórás interjút adott Márki-Zay Péter Juhász Péternek, az Együtt korábbi politikusának, amit utóbbi pénteken tett közzé. A lényegi részek innen érhetők el. 

Bödőcs Tibor meghívná Orbán Viktort a búcsúszentlászlói kocsmába

Sosem látott összegű plusz pénz vár a nyugdíjasokra a következő hónapokban

A nyugdíjprémium, a nyugdíjkorrekció és a 13. havi nyugdíj összesen több százezer forintot jelenthet a következő hónapokban egy átlagos idősnekRészletek.

Kormányszóvivő: Újabb adócsökkentések jönnek

A munkát terhelő adók csökkennek, a gazdaság nő – mondta a kormányszóvivő a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videójában.  Részletek

Márki-Zay Péter mögé nem sorakozott fel az MSZP, az LMP és a Jobbik sem

Pártreakciók Karácsony Gergely visszalépése kapcsán: az MSZP, az LMP és a Jobbik is kiáll az ellenzéki összefogás mellett, ugyanakkor hivatalosan egyik jelöltet sem támogatják a második fordulóban. Részletek

Kövér László kitart Szabó Tímea 9,7 milliós büntetése mellett

A házelnök hosszan magyarázza, miért érzi továbbra is úgy, hogy a Párbeszéd frakcióvezetőjének júniusban, Dömötör Csaba parlamenti államtitkár hozzászólása közben kiterített molinója közel 10 milliót ér. Az ügyről és annak fejleményeiről ebben a cikkben olvashatsz.

Zacher Gábor: Ha Orbán Viktor lefogyna 25 kilót, rengetegen utánoznák

Olyan, hogy toxikológus, nem is létezik, a magyar kábítószerhelyzet “annyira azért nem gáz”, az viszont, hogy egy átlag magyar szülő napi hét percet beszél a gyerekével, nagyon is az. Mi a különbség a rémhírterjesztő és a valóságközlő között, miért kellene minden második magyarnak lefogynia, mikor látta meg a diktatúrák sötét oldalát és miért politizált a Fideszben – többek között ezekről mesél Zacher Gáborebben az interjúban.

Miért késik a Szputnyik EU-engedélye, mire számíthatnak a magyar szputnyikosok?

Közel egymillióan választották az orosz vakcinát, amelyről Orbán Viktor azt ígérte, utazni is lehet majd vele. Az Európai Gyógyszerügynökség mégsem adta áldását, és miközben a kormány már a debreceni vakcinagyárban is tervezi az oltóanyag gyártását, és az oroszok szerint hamarosan érkezik a WHO jóváhagyása, a szervezet éppen azt jelentette be, hogy a vizsgálatokat felfüggesztikTényleg politikai okokból utasítják el az oroszok biztonságos és hatékony vakcináját? Milyen más oka lehet annak, hogy nem kapnak engedélyt? Milyen utazási kilátásaik vannak azoknak, akiket Szputnyikkal oltottak? Érdemes Janssen-vakcinát kérni harmadiknak, vagy semmi értelme nincs az utazáson kívül? Erről szól ez a cikk.

Nem Karikó Katalin kapta az orvosi Nobel-díjat, sőt a kémiait sem

MTI/Mohai Balázs

Elképesztő módon két kategóriában is jelölve volt a világhírű magyar tudós, aki a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának kidolgozója. Itt kiderül, hogy kik kapták az orvosi Nobel-díjat, itt pedig arról olvashatunk, kik érdemelték ki a kémiait. 

42 milliárdért vett bélyegeket a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból

Az elméletben gazdaságvédelemre szánt mintegy 4 ezer milliárd forintot sajátosan költötték el tavaly: állami vállalatok, valamint a Fideszhez köthető közalapítványok jóval több pénzt kaptak, mint ami ténylegesen közvetlenül gazdaságvédelmi támogatásra ment. Ha érdekel a téma, akkor ezt a cikket olvasd el.

 

 

 

Ez is érdekelhet

képcím

Márki-Zay Péter üzent Magyar Péternek

képcím

Az ATV műsorvezetője szerint Kaleta nem pedofil

képcím

Ferenc pápa kinevezte Karikó Katalint