Marian Cozma édesapja szerint elképzelhető, hogy Sztojka Iván megvette a szabadságát

Startlap - Startlap
Hiába ítélték el csaknem 14 évre, csupán kilenc évet és öt hónapot töltött börtönben a bűnöző.

Ahogy korábban már megírtuk, Sztojka Ivánt, a Marian Cozma-gyilkosság harmadrendű vádlottját jó magaviselete miatt kilenc év és öt hónap után kiengedték a börtönből, holott még négy évet és öt hónapot ülnie kellett volna. A férfi azóta szabadon jár-kel, vadonatúj BMW-vel közlekedik, miközben Marian Cozma családja eddig egyetlen fillért sem kapott a kártérítésből. Édesapja, Petre Cozma pedig teljesen kikészült, bosszúságának pedig hangot is adott.

„Hallottam, hogy Sztojka Iván egy nyitott tetejű BMW-vel furikázik Veszprémben. Nehogy balesetet okozzon! – írja az nso.hu a ProSportra hivatkozva. – Nem tudom, milyenek a törvények Magyarországon, milyen fontosságot tulajdonítanak a fiam gyilkosainak, de lehetséges, hogy megvásárolta a szabadságát. Engem és a családomat egy életre tönkretettek. Senki és semmi nem hozhatja vissza nekünk Mariant. Elvették a lelkünk legdrágább kincsét. Néha azt kívánom, hogy velük is az történjen, ami velem és a családommal. Nem lehet ilyen könnyen átsiklani felette. Sztojka Ivánnak nem jelentett nagy nehézséget, hogy börtönben volt, ő láthatta a családját, én viszont már nem láthatom a fiamat. Feljelentést teszek az Emberi Jogok Európai Bíróságánál.”

Marian Cozmát több mint kilenc éve, 2009. február 8-án ölték meg a veszprémi Patrióta klub előtt. A 26 éves román kézilabdázó a helyszínen életét vesztette, miután egy verekedés során Raffael Sándor szíven szúrta, amelyben Sztojka Iván és Németh Győző is segítséget nyújtott neki.

Ez is érdekelhet

képcím

Több mint 5 év letöltendőt kapott a váci ámokfutó

képcím

Újabb 19 év börtönre ítélték Alekszej Navalnijt

képcím

Bevonult a baracskai börtönbe Lagzi Lajcsi