Új BMW-t vezet Sztojka Iván, miközben a megölt Marian Cozma családja a kártérítésre vár

Startlap - Startlap
Még a 100 millió forintos bűnügyi költségeket sem fizették ki.

A Bors úgy tudja, egy frisss BMW-vel jár a börtönből múlt héten szabadult Sztojka Iván, miközben áldozatának, Marian Cozma családjának egy fillért sem fizettek a nekik kiszabott kártérítésből.

Marian Cozma válogatott román kézilabdázót, az MKB Veszprém KC egykori beállóját 2009 februárjában késelték halálra egy veszprémi szórakozóhelyen. Az ügyben hét embert ítéltek el, Sztojka volt a harmadrendű vádlott.

A meggyilkolt rokonsága 2012-ben 250 millió forintos kártérítést kért a polgári peres eljárás során, amiből a bíróság 211 milliót ítélt meg. Végül mindezt 16 millió forintra módosították. Az összeget a kézilabdázó halálában szerepet játszó öt embernek kell kifizetnie, köztük annak a Sztojka Ivánnak, akit a tárgyalás során jogerősen 13 év börtönbüntetésre ítéltek, és aki 2022 helyett most szabadult.

Egyik családtól sem kaptunk még mindig egy forintot sem. Isten tudja, hány végrehajtási papírt állítottam már ki róla, hátha valamit be tudunk hajtani, de semmi eredménye nincs

– mondta el a lapnak Cozmáék ügyvédje, dr. Helmeczy László.

A magyar eljárásjogi rendszerben egyébként az elítélteknek az áldozatok kárigénye előtt a bűnügyi költségeket kell megfizetniük, ez pedig a Cozma-ügyben a 100 millió forintot is elérte. Helmeczy szerint ha bármilyen vagyontárgyat találna a végrehajtó Sztojka nevén, azt azonnal elvinné.

A Bors úgy tudja, Sztojka a börtönben huszonötször részesült jutalomban, elsősorban tanulmányai és munkavégzése miatt. Sztojka kint is dolgozni fog, betanított segédmunkásként.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Öt nőt öltek meg Bécsben egy nap alatt - A hét hírei képekben

képcím

Ezért nem tartóztatják le Gyárfás Tamást még

képcím

Nyolc évvel később kiderült, ki ölte meg a jánoshalmi...