Magányosan él a 81 éves gödöllői Illés bácsi, akinek 50 év után bezáratták híres cukrászdáját

Startlap - Startlap
'Befejeztem a sütést, se magamnak, se másoknak nem készítek süteményeket.'

2016-ban eljárás indult az akkor 78 éves Barna Illés ellen, aki ötven éven át cukrászdájának élt. A bácsit egy pécsi civil szervezet jelentette az üzletben tapasztalható állapotok miatt. Barna úr boltjára lakat került, ugyanis felújításra kötelezték, ezt azonban nem tudta finanszírozni. A Story magazin felkereste az idős férfit, aki elmesélte, hogy azóta is többen kérdezik, mikor nyitja meg újra az üzletet, ő azonban már se magának, se másnak nem süt süteményt.

Barna Illés cukrászdájában az évtizedek során semmiféle felújítás nem történt: ugyanazokat a gépeket használta, mint a nyitás napján. A feljelentés után a helyi önkormányzat felajánlotta, hogy kifizeti a modernizálás költségeit, ezért cserébe azonban az ingatlant kérték, amit Illés bácsi a családjára szeretne hagyni halála után, így nem fogadta el a segítséget.

 

 

Forrás: YouTube/ ATV Magyarország

 

 

Még most is gyakran utánam kiabálnak a városban, hogy mikor nyitok ki újra. (…) Hatvannégy évet dolgoztam keményen. Nagyon hiányzik a cukrászda, az egész életem ráment. De befejeztem a sütést, se magamnak, se másoknak nem készítek süteményeket. (…) Engem egy valami éltetett: az emberek elégedettsége. Olyan fagylaltot készítettem, amit sehol máshol nem lehetett kapni

– fogalmazott a cukrászmester, akinek az elmúlt években leginkább nosztalgia és magány jutott. Három testvére és édesanyja elhunyt, felesége elhagyta, gyermeke pedig nem született. Egy keresztfia van, akit rendszeresen meglátogat, és egy bátyja él még.

 

 

Illés bácsi három éve még sírva mesélt a tévéseknek az eljárásról. (Forrás: YouTube/ ATV Magyarország)

 

 

A történtek ellenére azonban nem haragszik senkire:

Minden nehézség ellenére szeretem és tisztelem az embereket, akiktől nem várok el több tiszteletet, mint amennyit én adok.

Ez is érdekelhet

képcím

Orbán "fajgyűlölő beszéde" miatt lemondott Hegedűs Zsuzsa...

képcím

Varga Judit a lehallgatási botrányról: A titkosszolgálat...

képcím

Szociális temetés: törvénytervezetbe dugták el a módosítást,...