Ma este ezt ne hagyd ki: Kusturica remekműve lesz műsoron

Aki szereti Kusturica filmjeit, annak kötelező darab A cigányok idege - és akit érdekel a cigány kultúra, azok számára is igazi gyöngyszem lehet.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-06-22 13:56

Fotó: Youtube

Emir Kusturica számos filmet rendezett, de legalább három olyan alkotása van, amivel beírta magát a filmtörténetbe. Az egyik a 1998-as Macska-jaj, a másik az 1993-as -Arizonai álmodozók, a harmadik az öt évvel korábbi A cigányok ideje volt. Ez utóbbinak egyik betétdalát Magyarországon Rúzsa Magdi tette igazán ismertté, mikor elénekelte a Megasztár 3-ban, és megríkatta a zsűrit és a nézőket is.

Rendkívüli szegénységben, nyomorban élnek a cigányok Szarajevóban, amikor feltűnik a dúsgazdag jótevő. A főszereplő, Perhan (Davor Dujmovic) szeretne kijutni a nincstelenségből és húgát is szeretné meggyógyítani, ezért Olaszországba megy a férfival, akiről csak később derül ki, hogy maffiózó. Azzal keresi a pénzt (nem is keveset), hogy gyerekeket csábít Olaszországba, ott pedig bűncselekmények elkövetésére kényszeríti őket.

Amíg húga a kórházban lábadozik, Perhan is részt vesz balhékban, a fényes jövő helyett a koldulás, a rablás és a prostitúció vár rá. A helyzet még rosszabbra fordul, mikor megtudja, hogy otthon maradt szerelme félrelépett, és a „kedves jótevő” is rossz irányba terelgeti a fiatal srácot, könnyen befolyásolni tudja. Később Perhan és húga elkeverednek egymás közeléből. A fiú innentől annak szenteli minden idejét, energiáját, hogy megtalálja a testvérét.

A film a valóság és a mese határán táncol szinte végig, a profi színészek mellett sok amatőr is szerepel benne. Számtalanszor gondolhatja úgy a néző, hogy a történet nem végződhet happy enddel. Néha ugyan megcsillan a remény, hogy a srác élete jobbra fordul, de aztán újabb bukkanó jön. A zenét Goran Bregović szerezte, de eredeti roma dalok is elhangzanak benne.

A cigányok ideje sok mindenben ma is aktuális, például a putrik ma is léteznek, és sokszor most is kiszolgáltatott helyzetben vannak a roma gyerekek. A film főleg a jugoszláv cigányokra összpontosít, ahol voltak nagyon szegény, nincstelen cigányok, valamint a másokat kihasználó, „ügyeskedő” maffiavezérek, mondhatni „keresztapák”.

2018. június 22. (péntek)

22:30

DUNA Televízió 

Mai nap hírei

4 csillagjegy, akik nagyon nehezen nyílnak meg az érzéseikkel kapcsolatban

joy.hu10 órája

A frissen szerződtetett Suárez két góllal mutatkozott be az Atléticóban

eurosport.hosszabbitas.hu11 órája

Aktuális teendők a dióval, a szőlővel és a buxussal

agroinform.hu12 órája

„Nehogy elkezdjen bókolni! Azt ki nem állom!” – Emlékezés Ruttkai Évára

wmn.hu13 órája

Teljesíthetetlen kibocsátási célokat szab az EU az autógyártóknak

autopro.hu14 órája

A dollár árfolyam újra emelkedőben

cryptofalka.hu15 órája

Fotók: bekamerázták a luxusvillát, ahol Rogán él

ezalenyeg.hu15 órája

Örményország teljes katonai mozgósítást rendelt el

demokrata.hu16 órája