Lelépett otthonról az X-Faktor kamasz énekese

Startlap - Startlap
Az édesapja attól tart, hogy kárt tesz magában.

A 16 éves Mata Ricsi régóta nem járt már a szülői házban, édesapja attól tart, hogy a szerelem teszi tönkre a fiát.

Mata Ricsit pár éve az Ének iskolájában ismerhették meg a tévénézők, majd a tavalyi X-faktorban is feltűnt. Mindkétszer a döntőig is eljutott a borsodi fiú, akinek karrierje érdekében korábban albérletet is próbáltak keresni, de végül otthon maradt.

Aztán idén augusztusban váratlanul elköltözött, azóta Maglódon egy rajongójánál él, a szüleivel hónapok óta nem tartja a kapcsolatot.

Édesapja nagyon nyugtalankodik emiatt, úgy érzi, hogy rossz hatással van rá a lány. “Teljesen megőrjítette ez a Brigi lány a fiamat. Sülve-főve együtt vannak, egyértelmű, hogy a fiam belehabarodott. Úgy hallom, kocsmáról kocsmára járnak. Féltem a gyerekem, nehogy baj legyen a végén! Ne legyen igazam, mert szeretném, ha a fiam boldog lenne, de félek, ha ennek a szerelemnek vége lesz, Ricsi összeomlik, és kárt tesz magában” – nyilatkozott a Borsnak az apa.

A fiatal énekes menedzsere szerint a befogadó család a gyerek karrierjét is támogatja, Ricsi és Brigitta között pedig inkább testvéri kapcsolat van.

Ricsi már korábban kérte a a gyámhatóságtól, hogy elköltözhessen otthonról, állítólag már ezt is engedélyezték neki.

 

Nyitókép: RTL Klub

Ez is érdekelhet

képcím

Felismered Magyarország legszebb vidékeit? Kvíz

képcím

Felkészültél a téli fűtésszámlákra? Íme a nagy rezsi-kvíz

képcím

Koncz Gábor úgy érzi, meg vannak számolva a napjai