Kovács Katinak írták a dalt, de Cserháti kikönyörögte tőle - hatalmas sláger lett 

Startlap - Startlap
Az énekesnő furcsa titkot árult el kolléganőjéről, ami után egészen máshogy fogsz tekinteni Cserháti egyik legnagyobb slágerére. Bulvárösszefoglaló.

Kovács Katinak írták a dalt, de Cserháti kikönyörögte tőle – hatalmas sláger lett 

Kovács Kati a Sláger Ikon vendége volt, ahol arról kérdezték, vannak-e olyan dalok, amiket eredetileg neki írtak, azonban mégsem ő adta elő őket. Az énekesnő rögtön négy híres példát mondott, de mind közül a legfurcsább történet Cserháti Zsuzsához kötődik. Ezután a sztori után már nem lehet ugyanúgy tekinteni az örökzöld slágerre, ahogy eddig. Részletek itt.

Maksa Zoltán albérletbe költözött az adósságai miatt

A humorista és párja házuk eladására kényszerült, de Maksa Zoltán ezt is derűsen fogja fel. Ide kattintva elolvashatod, miként nyilatkozott a nagy döntésről.

Vajna Tímea retusálatlan bikinis fotókon mutatta meg fogyása látványos eredményét

Andy Vajna özvegye azt mondja, vacilált a fényképek közlésén, de végül úgy érezte, a saját testi átalakulásával talán erőt adhat másoknak. Vajna Tímeaegyébként a karantén alatt szedte magára a plusz kilókat, és megdöbbentő módon igen rövid idő alatt produkált szembeszökő változást, de meg kell jegyezni, hogy az általa csak “fókazsírnak” titulált felesleggel együtt is roppant jól nézett ki. A posztot itt nézheted meg, és az is kiderül belőle, hogy milyen módszerrel fogyózik Vajna.

A Házasodna a gazda Sanyija 10 évesen volt először a tévében, és már akkor tudta, hogy benne egy csoda veszett el

Házasodna a gazda új évadának első, vasárnapi részét a gazdák bemutatkozásával indították. Az Abonyban élő Sanyi gazdáról megtudhattuk, hogy már tízévesen szerepelt a tévében, és ennek kapcsán tájékoztatott a benne élő csodáról. Erről van egy rövid videó, íme.

Hét év után távozik a Barátok közt főszereplője: így búcsúzott a sorozattól

Seprenyi László nemcsak Krisztián figuráját, hanem a színészetet is maga mögött hagyja. Utoljára ma láthatják őt a nézők a képernyőn. Ebben a cikkben  a búcsúzás fájdalmas pillanatairól vallott.

Jennifer Anistont 6 rész után majdnem lecserélték a Jóbarátokban, a csatorna egy trükköt alkalmazott

Fotó: Getty Images

Nemrégiben magyarul is megjelent Saul AusterlitzA Jóbarátok-generáció című kötete , ami tele van izgalmas háttérinformációkkal a sorozatról. Innen derült fény arra, hogy a Rachelt megformáló Jennifer Aniston majdnem repült a stábból alig 6 rész után. A műsort gyártó NBC végül egy szokatlan cselhez folyamodott. 

Megvan, ki lesz a Mintaapák új apukája

Mivel Fenyő Iván kilépését követően a múlt héten Kovács Patrícia, Klem Viktor és Szabó Kimmel Tamás is kiugrott a sorozatból, a TV2-nek új színészeket kellett keresnie. Szabó Kimmel Tamás helyettesítőjéről már megszületett a döntés. Részletek itt.

Kiss Ramóna anyakönyvvezetős képekkel emlékezett a házassági évfordulójára: nem vitte túlzásba az öltözködést, amikor örök hűséget fogadott Lékai Máténak

Szombaton volt pont egy éve, hogy Kiss Ramóna és Lékai Máté hivatalosan is összekötötték az életüket. A jeles napot a műsorvezető eddig nem látott fotókkal ünnepelte az Instán: megmutatta, hogyan járultak az anyakönyvvezető elé. Így az alábbi cikkben te is megnézheted, milyen lazára vették a figurát mindketten a ruhákat illetően.

Mutina Ágnes nagy hírt közölt: gyermeket vár az Európa-bajnok úszó

MTI Fotó: Illyés Tibor

A rövid pályás világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnok úszó az Instagramon jelentette be várandósságát egy szerelmes képárral. Ha érdekelnek a fotók és a további részletek, akkor erre a linkre kattints.

Dundika: Kimondatlanul, de mindketten féltünk 

Dundika és Majka híresen jó párkapcsolatban élnek, ezt onnan is tudjuk, hogy gyakran beszámolnak a különféle műhelytitokról. Így Dundika friss nyilatkozata kissé váratlanul hatott, az egykori modell ugyanis arról mesélt, hogy a járvány miatt karanténban töltött időszak bizony számukra sem volt egyszerű

 

További rövidhíreket most meg is hallgathatsz a Hírstart podcastján: katt ide.

Ez is érdekelhet

képcím

"Egy kezemen meg tudnám számolni azokat, akik nem a híres embert...

képcím

Vajna Tímea újra férjhez ment

képcím

Kiderült, hogy mi okozta Matthew Perry halálát